Együttes: ,
Település:   
   
Megye: ,
Ország:
Díjazási év: ,
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1946
Halálozási év: 2016

Leírás

Dr. Joób Árpád népzenekutató, a Magyar Kodály Társaság Elnökségi tagja, a Vass Lajos Népzenei Szövetség egyik szakmai vezetője, a Debreceni Kodály Kórus volt igazgatója, a Nyíregyházi Főiskola nyugalmazott tanszékvezető tanára, a megyei népzenei találkozók elismert szakértője.

Részlet a Debreceni Hajdú Táncegyüttes munkásságát bemutató cikkből:

„Az 1970-es években új zenésztársaság jelent meg Debrecenben Joób Árpád vezetésével, mégpedig a Délibáb Népzenei Együttes, akikkel a „Hajdúk” éveken át együtt dolgoztak különösen akkor, amikor az adott koreográfia alapcélja az eredeti néptáncfolyamat bemutatása volt. Ez a zenészcsapat ugyanis kitartó következetességgel gyűjtötte és rögzítette a még fellelhető népzenei anyagot, s példájuk nyomán ebben az időben indult el a hangszeres népzeneoktatás is a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán, ahol később a Népzenei Tanszék vezetésével éppen dr. Joób Árpádot bízták meg. Az 1980-as évektől pedig szintén Joób Árpáddal az élén a Csobolyó Népzenei Együttes kísérte a Hajdú Együttes szakmai irányításával működő úttörőházi néptánccsoportot."

https://www.hbmo.hu/ertektar/Ertekoldal.aspx?ertekazon=130

Délibáb együttes:

delibab 01a

Joób Árpád - ének, kontra, okarina, duda, citera, doromb, kanál
Rőmer Ottó - ének, hegedű, kontra, bőgő, koboz, doromb
Dologh Sarolta - bőgő
Herczegh Mária - ének, ütőgardon, cimbalom, citera, tekerő, dob
Dévai János - ének, bőgő, furulya, oldalfurulya, töröksíp, köcsögduda
Dévai Adrienne - szólóének, citera, dob
Szabó Viola - szólóének, hegedű, kontra, kanál
Györfi Katalin - ének
Rőmer Katalin - ének