Együttes:
Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1953

Leírás

DR. SIPOS János, PhD (1953. június 4. ‒)

A Sipos Banda a JATE Klubban a 70 es évek közepén

Sipos János a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Ankara Egyetem díszdoktora, a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusa, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, hivatásos előadóművész (hegedű) és az International Council for Traditional Music-on belül a Music of the Turkic-Speaking People munkacsoport alapító tagja és magyar képviselője.

10 éven keresztül tartó hegedűtanulmányait a Lórántffy Zsuzsanna zenei általános iskolában kezdte, majd a Móricz Zsigmond gimnázium francia tagozata következett. 1983-tól készít zenei lejegyzéseket az MTA Zenetudományi Intézetének. A Szegedi Egyetem Matematika szakának végzése közben (1972-1978) megalapította a Sipos bandát, mely az első táncházas zenekarok közé tartozott Magyarországon.

Budapesten 1979-1987 között matematikusként, és a Kalamajka Együttes prímásaként működött. Akkoriban a Molnár utcai klub országosan is az egyik legkedveltebb táncháza volt, és a Kalamajkával számos belföldi és külföldi koncertet adtak, lemezeket készítettek és kísérték a Kertészeti Egyetem tánckarát.
1987-ben élete sorsfordító mozzanata, hogy turkológus feleségével Csáki Évával, az Ankara Egyetem Hungarológia szakára kerültek egyetemi állásba. A többéves törökországi tartózkodás egy nagy távlatokat rejtő, vonzó életcél: a törökségi népek zenei kutatása felé indította, és állította annak szolgálatába. Ankarai Egyetemi munkája mellett Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtését folytatva mintegy 2000 anatóliai dallamot gyűjtött, jegyzett le, és ezek alapján megírta Török Népzene 1-2 köteteit. Ezeket Dobszay László 1994-1995-ben kiadta, és később ezek alapján javasolta Sipos Jánost felvételre a Zenetudományi Intézetbe.

Ez előtt azonban 1994-1997 között elvégezte a Szegedi Egyetem Altajisztika szakán az Összehasonlító és történeti turkológia PhD programot, melyen belül a zenei képzést Vikár László és Olsvai Imre biztosította. A PhD megszerzése 2001-től az MTA Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa lett, és 2002-től tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is.

Fő kutatási témája a török népzenék és azok magyar kapcsolatainak összehasonlító vizsgálata. 1887-től mintegy 10.000 anatóliai, azeri, karacsáj-balkár, kazak, kirgiz, türkmén, navahó, sziú és más népek dalait gyűjtötte, jegyezte le és elemezte. A gyűjtött anyagokra alapozva magyar, angol, török és azeri nyelven számos, nem egyszer úttörő könyvet, tanulmányt írt, és mintegy 140 nemzetközi konferencián vett részt.
Munkáját munkahelyén, a Magyar Tudományos Akadémián kívül számos neves külföldi és magyar ösztöndíj támogatta, többek között a Fulbright Visiting Scholarship, a British Academy Stein-Arnold Exploration Fund (8x), Andrew V. Mellon Fellowship (3x), Tokyo Foundation Joint Research Program, valamint az OTKA (5x) és az NKA (10x) ösztöndíjai támogatta. Díjai: Szabolcsi-díj, A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Martin György-díj, Népművészet Ifjú Mestere, Medal of Prince Islam-Kiya Krymshamkhalov-díj, Azerbajdzsáni elnöki díj.
A legtöbb publikációja és gyűjtései megtekinthetők a www.zti.hu/sipos weboldalon.

Fontosabb könyvei:
● Török Népzene I. E-book: www.zti.hu/sipos_ebook/anatoliai/vol1.htm. Budapest, 1994;
● Török Népzene II. E-book: www.zti.hu/sipos_ebook/anatoliai/vol2.htm. Budapest, 1995;
● In the wake of Bartók in Anatolia. E-book: www.zti.hu/sipos_ebook/bartok/bartok_en.htm). Budapest, 2000;
● Kazakh Folksongs from the Two Ends of the Steppe. E-book: http://zti.hu/sipos_ebook/kazakh/kazakh.htm. Budapest, 2001;
● Azeri Folksongs: At the Fountain-Head of Music. Budapest, 2004;
● Comparative Research on the Folk Music of Turkic and Hungarian People. Ankara, 2005; ● Kyrgyz Folksongs. E-book: http://media.harmattan.hu/webbook/sipos-kirgiz/index.html. Budapest, 2014;
● Bartók Béla, Török Népzene Kis-Ázsiából. Budapest, 2019;
● A magyar népzene keleti kapcsolatai, Budapest, 2021. valamint
● Sipos János ‒ Csáki Éva (2009), The Psalms and Folk Songs of a Mystic Turkish Order. Budapest, 2009, ● Sipos János – Tavkul, Ufuk (2015), Karachay-Balkar Folksongs. E-book: https://media.harmattan.hu/webbook/Sipos-Karacsaj/sjk.html). Budapest, 2015.