Együttes: ,
Település:   
Ország:
Díjazási év: ,
Műfajcsoport:
Műfaj: , ,
Születési év: 1954

Leírás

1954-ben születtem Budapesten. Általános iskolába a II. kerületi Marczibányi térre jártam, akkor még külön Fiúiskolába. 1965-ben Zuglóba költöztünk, azóta is itt élek. Kiskoromban egy ideig hegedülni tanultam, később gitároztam. 1972-ben érettségiztem az Egressy Gábor szakközépiskolában, és egyúttal elektroműszerész szakmát is szereztem. Egy-két munkahely és egy-két év után felvettek a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karára.

1972-től jártam táncházba, kezdetben táncolni tanultam, majd egyéves „előfelvételis” katonáskodásom után, már mint mint zenész-tanuló tértem vissza. Itt ismerkedtem meg első zenekarom tagjaival, a „Tékásokkal”. Az egyetemet abbahagytam, hogy majd nagy sokára 1996-ban szerezzek diplomát, de már nem műszaki vonalon, hanem mint ének-zene-népzene tanár.

A Tékával tíz évig voltam együtt, közös munkánkhoz fűződik a híres Almássy téri Téka-klub, a Téka-tábor és a Téka újság. 1994-től a Folkmagazin, népzenei-néptáncos kiadványt szerkesztettem hat éven át.

1988-tól a Kolompos együttes tagja vagyok. Feleségem és egy nagylányom van.

Kolompos együttes honlapja: