Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:

Leírás

Budapesten, a József Attila Gimnázium rajz-tagozatán érettségiztem, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán diplomáztam 1977-ben. A rajzolás mellett gyöngyfűzéssel kezdtem foglalkozni. A gyöngyékszerek területén kutatásba kezdtem, a népi hagyományokat igyekeztem a még elérhető helyeken gyűjteni. Borbély Jolika néni tanácsára jártam Sárközbe Berekai Éva nénihez, és Erdélybe Buba Kati nénihez.

1984-ben nyertem el a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ekkor mutattam be a már kissé megszelídített sárközi gyöngygallérokat a Táncháztalálkozón.

1994-ben Debrecenben az I. Népi Ékszer pályázaton I. díjat nyertem.

1995-ben Balatonlellén a Sámánjelképek a mai magyar Képzőművészetben címmel kiírt országos pályázat I. díját Hoppál Mihálytól vehettem át sámánékszereimért.

1999. augusztus 20-án Király Zsiga Díjat kaptam a népművészetért folytatott tevékenységemért. Gyöngystúdiómban rendszeresen tanítottam a gyöngyfűzést. Ugyanitt folyamatosan kiállításokat rendeztem társalkotókkal közösen. A Fiatal Iparművészek Stúdiójának tagja vagyok, velük is rendszeresen kiállítok.

1990-ben és 1995-ben részt vettem a Washington D.C.-ben tartott Gyöngy Konferencián. 1990-ben és 1992-ben meghívottként bemutatót tartottam Japánban.

1994-ben megalakítottam a Magyar Gyöngytársaságot, melyet később Magyar Gyöngy Egyesületként be is jegyeztettünk.

Kétszer jártam előadást és kurzust tartani Angliában, a Great-Britain Bead Society meghívására.

2004-ben Megrendeztem egyesületemmel az 1. Magyar Gyöngy Konferenciát, 2005-ben a 2. Magyar Gyöngy Konferenciát.

2008-2009 között A gyöngyök reneszánsza címmel 12 helyszínre vittem el bemutatni az egyesület tagjainak munkáit, és a gyűjteményemet, többek között a Vajdasági Magyar Folklórcentrumba is.

A Népművészeti Egyesületek Szövetségében szakmai tevékenységet végzek.

A Hagyományok Házában Népi ékszer-készítő tanfolyamot vezetek.

Önálló kiállításom volt a Ferencvárosi Pincetárlatban és a FISE kiállítótermében.

2005. áprilisától a gyűjteményem volt látható egy évig a Pesterzsébeti Múzeumban.

A hagyományok ápolásán túl a mai nők ékszereinek tervezése és elkészítése foglalkoztat. Ékszereimben ötvözöm a régi és új stílusokat, a különféle gyöngyöket. Gisztl Anna ruháihoz rendszeresen tervezek ékszereket.

Több kiállításon is szerepeltünk együtt, a Várszínházban és a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában.

Kedvenc bemutatkozásaim voltak az Erdős Anna keramikussal rendezett kiállítások, a Józsefvárosi Művelődési Központban, és a Petró Galériában, Nagykanizsán.

Tagja vagyok a Pro Jugendstil alapítványnak, amely művész tagjainak támogatására megnyitotta az ország második adományboltját a Gozsdu udvarban. Itt hozott össze a sors Ruska Judittal, akinek a gyöngyeimről készült profi fotókat köszönhetem.

Ócsán az Ágasházban Gyöngyös szobát rendeztem be, ahol előre megbeszélt időpontban tárlatvezetést tartok. Az Ágasházról olvashatsz és képeket is láthatsz a blogomban!

Honlap:

Blog: https://netfolk.blog.hu/2016/06/23/feher_anna_gyongyfuzo_hagyomany_es_modernseg_osszehangolhato