Település:   
   
Megye: ,
Ország: ,
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1979

Leírás

Kerekes Polgár Lilla
Népművészet Ifjú Mestere, 1996

kerekes polgar lilla 4b

1979. március 23-án születtem Zentán, értelmiségi szülők második gyermekeként.
Édesanyám hatására kezdtem el foglalkozni az énekléssel, a népzenével. Első és legmeghatározóbb élményeimet ezzel kapcsolatban a folyamatosan megújuló népzenei táborokban szereztem. Az az inspiráló közeg egy életre keretbe fogta az érdeklődésemet és szűnni nem akaró rajongásomat a népzene iránt. Meghatározta minden döntésemet, ott volt a hétköznapjaimban és az ünnepeimben is.

A Népművészet Ifjú Mestere címet 1996-ban nyertem el, 17 évesen, első próbálkozásra. Ugyanabban az évben részt vettem a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőn, ahol a döntőig jutottam, és a megszámlálhatatlan különleges élmény mellett rengeteg különdíjjal tértem haza.

Érettségi után egy kis kitérőt tettem Budapestre, az egyetemi előkészítő idejére, majd néprajz szakra kerültem a Szegedi Tudományegyetemre, és 2013-ban diplomáztam. Szegeden is bekapcsolódtam a népzenei életbe, a Rozsdamaró zenekar énekese lettem, valamint többször részt vettem a Szegedi Szabadtéri Játékok népzenei előadásán. Emellett rengeteget utaztam: ahol az országban népzenei rendezvény volt, tábor, igyekeztem minél több helyszínen részt venni. Szegeden elkezdtem tanítani a Mester Tanoda Művészeti Iskolában, és a nyaraim is táborokban való tanítással teltek.

2001-ben elhatároztam, hogy rögzített felvételen is szeretném megmutatni kedvelt népdalaimat, így a Gajdos zenekart felkérve közreműködőnek, elkészítettem első CD-met, Szeretet próbája címmel. Ezen balladák hallhatók, „egyszál” szólóénekkel és népzenei feldolgozásban – amely a Gajdos zenekar stílusát dicséri.

A lemez elkészülte után a Gajdos zenekar állandó tagnak hívott, és én örömmel elfogadtam a felkérést. Ez a közös munka azóta is tart, kitartunk egymás mellett hullámhegyeken és völgyeken keresztül: jelenleg új lemezünkön dolgozunk, amely 2018 év végéig megjelenik – két videoklippel párhuzamosan.
A Gajdos zenekar miatt költöztem 2003-ban Egerbe, ahol tanítani kezdtem a Farkas Ferenc Zeneiskolában. 2006-ban férjhez mentem Kerekes Tamáshoz, aki „szintén zenész”, bár ő a klasszikus műfajt képviseli: trombitás. 2007-ig tanítottam Egerben, amikor megszületett az első gyermekem, Márton. Marcinak két testvére született: Réka 2009-ben, majd Lóránt 2014-ben. Azóta Balmazújvárosban, a férjem szülővárosában lakunk, de a zenekari munka – minden távolságot legyőzve – folyamatos és töretlen.

Annak ellenére, hogy jelenleg a hivatalos „munkám” nem kötődik a zenéhez (pályázatíró vagyok), a népzene – és általában véve a ZENE – mind a mai napig szerves része az életemnek. Kitekingetek más műfajok felé: szívesen énekelek jazzt, rockzenét, ez utóbbit rendszeresen tudom is gyakorolni a Veszelka Kommandó nevű zenekarommal. Az utóbbi években zeneiskolás gyermekeimmel egy más értelmet is nyert a közös zenélés élménye. Igyekszem minél többet gyakorolni, itthon a fürdőszobában, útközben az autóban, az esti fürdetés közben, vagy akár a vasárnapi ebéd elkészítése közben is (a legjobb ötletek mindig a húslevessel érkeznek).

Kerekes-Polgár Lilla
4060 Balmazújváros
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gajdos Zenekar honlapja: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.facebook.com/gajdos.zenekar