Település:   
   
Megye: ,
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1966

Leírás

A Muzsikás és a Téka együttes hatása volt a legmeghatározóbb számomra, hogy hardrock gitárosból népzenész szerettem volna lenni.
Mindenkitől ellestem valamit, hamar a miskolci Kisbojtár táncegyüttes bőgőse lettem.
Kis átalakulás után hegedülni kezdtem, mert különben megszűnt volna szeretett zenekarom.
A miskolci évek után a Kolompos együttesbe álltam, ahol 6 évig voltam.
Közben a főváros közelébe költöztem, most is itt élek. 2000-től tanítás mellett vállalok koncerteket táncházakat. Készítettem egy youtube oldalt ahova kalotaszegi, palatkai dallamok hegedüs leckéit töltöttem fel, amely ingyen elérhető. A tanítás mellett jut idő zenélni is, van saját zenekarom, emellett 8 évig játszottam egy budakalászi szerb táncegyüttes zenekarában, mellyel ezidő alatt elnyertük a Pro Cultura Minoritatum Hongariae állami kitüntetést.
A hangrögzítés maradandó szenvedélyem, üzemeltetek egy sajár stúdiót ahol kb. évente születnek albumok saját zenekaraimnak, barátoknak, vagy táncszinházi produkcióknak, szinházaknak.
2005-től megint gitározom is, illetve nyitottam a különbörő zenei irányzatok felé.

Eddigi zenekaraim: Fanyűvő, Mészáros zenekar, Csík zenekar, Kolompos együttes, Gajdos együttes,
Calypso Plus band, Gaslight, Swetter- Vastaghúros, Rockfolk Blues Band, Cuki Presszó, HANGpásztor