Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1966

Leírás

1966-ban születtem Debrecenben. Az erdőspusztai tanyavilághoz tartozó Fancsikán nőttem fel. Szüleim, nagyszüleim, minden ismert felmenőm gazdálkodással foglalkozott. A természet közelsége és a hagyományok tisztelete korán megérintett, így érthető, hogy magam is a mezőgazdász pályát választottam. 1992-ben végeztem a Debreceni Agrártudományi Egyetemen.

A kézműves szakmák iránti fogékonyság is korán kialakult bennem. Gyerekkoromban, mint minden parasztgyerek, állandóan fúrtam- faragtam. Szememben a mesterembereknek volt igazi tekintélye. Lenyűgözött pl. az ismerős kovácsmester, 8 éves koromtól bejártam a műhelyébe. Az sem riasztott vissza, ha időnként vérző sebekkel távoztam. Első késemet 10 éves koromban, szükségből készítettem. Mivel előtte már többet elhagytam, kockázatos lett volna a konyhából újabbat elcsenni. Késre pediglen, feltétlenül szükségem volt. Miután osztálytársaimat hasonló szükség gyötörte, elkezdődött késkészítői karrierem. Évek folyamán megismerkedtem Szoboszlai Gábor, rézművessel és Polyák Imre késes mesterrel, akik valóban megismertettek a szakma titkaival. A tudásom egyre gyarapodott, ám az egyetem elvégzéséig mindez csak szabadidős tevékenység maradt. 1993. óta rendszeresen zsűriztetem munkáimat a Népi Iparművészeti Tanácsnál. 1996-ban megkaptam a népi iparművész címet, ekkortól -feladva mezőgazdász szakmámat- ez lett megélhetésem forrása. A nagy múltú debreceni Késes céh hagyományait folytatva akkoriban elsősorban fémberakásokkal, kakas motívumokkal, nap szimbólumokkal gazdagon díszített nyelű pásztor-bicskákat készítettem.
Emellett miután a vadászok is gyakran megkerestek, az ő munkájukhoz szükséges kések is kikerültek a kezeim közül.
A formavilágot illetően egyre inkább saját stílusom alakult ki, mely ötvözi a népművészetben máig fellelhető keleti hagyományokat, a modern ízlésvilággal. 2001-től tagja vagyok a Magyarországi Kovácsműves Céhnek, 2004-től alapító tagja a Magyarországi Késmíves Céhnek.

Honlap: