Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:

Leírás

1993-ban Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ szakoktató-képzőjében ismerkedtem meg a szűrrátéttel. Elvarázsolt, szenvedélyemmé vált. Nem csak alkotó vagyok, hanem tanítom is, hogyan kell készíteni a szűrrátéttel díszített tárgyakat.
Mesterem: Ifj. Szidor Jánosné volt, akinek szakmai tudása és embersége példát adott.
Szűrrátét-készítőként, 1996 óta veszek részt munkáimmal kiállításokon az ország számos pontján (Pl.: Debrecen, Derecske, Budapest, Mezőkövesd, Nádudvar, Vámospércs, Földes, Berettyóújfalu... A Derecskei Kistérségi Adventi kiállítás). Folyamatosan zsűriztetem az alkotásaimat. 2001-ben A Népművészet Ifjú Mestere, 2003-ban pedig a népi iparművész címet nyertem el. Számos pályázaton, megmérettetésen vettem már részt. A „Kitesszük a szűrét” pályázaton Berettyóújfaluban, amelyet kétévente hirdetnek meg, kétszer lettem első, kétszer második és egyszer különdíjas. 2011-ben, a viselet kategóriában Nemzeti Erőforrás Minisztériumának díját kaptam meg, a bihari szűr készítésért. 2009-ben, a Hajdú-Bihar Megyei Termék Társaság "Hajdú-Bihar Megyei Kitüntetett Minőségi Termék" címét és védjegyét adományozta a lakástextiljeimre. 2010-ben, a XV. Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításon Ezüst oklevelet kaptam.
2005 óta készítek bihari cifraszűröket. A Bihari Múzeumnak is készítettem műtárgymásolatként szűrt.
A Magyar Néprajzi Gyűjtő Társaság Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázatán 2014-ben a Hajdú-sátor - Akiket megérintett a népművészet, majd 2015-ben a az Aranykönyv - A sárándi leventemozgalom történetéről írt dolgozatom a legjobbaknak járó „nagyon jó” minősítést kapta meg. 2013-ban elnyerték munkáim a Hortobágyi Nemzeti Parki Védjegy viselésének jogát is.
1986 óta élek Sárándon. Pedagógus vagyok, tanító és rajztanár. A sárándi művészeti iskolában több mint tíz évig tanítottam szűrrátétet, és az előképzőben kézművességet, ahol több mesterség alapjaival ismertettem meg a gyerekeket. A kézműves táborokban ugyancsak igyekeztem megszerettetni a népi kézművességet a kisdiákokkal. A gesztor intézményünk művészeti iskolájában is tanítottam szűrrátét készítésének alapjait. Később a művészeti iskolából kinövő tanulókkal közösen, létrehoztam a Sárándi Szűrrátétes Csoportot.
Tagja vagyok a Bihari Népművészeti Egyesületnek és a Sárándi Értéktár Bizottságnak.
Tanítványaimmal 1999 óta veszünk részt az Országos Ifjúsági Kézműves Pályázaton sikeresen. Eddig nyolc első helyezést, két második helyezést és egy különdíjat kaptunk. Ebből 2011-ben és 2013-ban két csoportom is díjazott lett.
Az Országos Textiles Konferencia „Gyapjú a magyar textilkultúrában” című pályázatán Békéscsabán 2014. március 7-én a Sárándi Szűrrátétes Csoport, melynek szakmai vezetője vagyok, kiemelkedő munkájáért Bronz oklevelet kapott.
Célom, hogy minél több fiatallal ismertessem meg és szerettessem meg, ezt a szép, régi kézműves mesterséget.
Szeretném, ha a tanítványaim közül minél többen lennének, akik folytatnák és később ők is továbbadnák ezt a tudást.
2014. január 8-án az Európa Rádióban hangzott el egy velem készült riport a szűrrátétről.
Szeretném elérni, azon dolgozom, hogy a szűrrátét a Hungarikumok listájára felkerüljön.

erdei judit 02a

http://www.kezmuvesalapitvany.hu/index.php?menu_id=artisan&sub_id=artisan&id=39