Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1971

Leírás

Berei Andrea szövő, Népművészet Ifjú Mestere, közművelődési szakember

Kecskeméten született 1971-ben. A szövés már egészen fiatalon magával ragadta, 1986–ban a Szórakaténusz Játékmúzeum műhelyfoglalkozásain vett részt, azóta sző. 1995-ben a budapesti Felsőfokú Népi Játék és Kismesterség Szakoktató Képzőben szerzett népi játék- és szőnyegszövő oktatói képesítést. Számos kurzust hallgatott Bakay Erzsébetnél, tőle kapta meg azokat a tervezői ismereteket, ami segíti a hagyomány mai alkalmazásában. Főként gyapjú szőnyegeket sző, a hagyományos kompozíció megtartásával, a mai lakáskultúrába is beilleszthető textiliákat. Rendszeresen részt vesz a Hagyományok Háza mesterkurzusain, kézműves foglalkozásokat vezet szakkörökben, alkotótáborokban, táncházakban.

Jelenleg az Európa Jövője Egyesület elnöke.

Munkahelyei:
2004–2008: hetényegyházi Móricz Zsigmond ÁMK – művelődés­szervező, közművelődési igazgatóhelyettes.
2008–2012: Kecskeméti Kulturális Központ – közművelődési szakember.
2012–2014: Európa Jövője Egyesület – munkatárs, programkoordinátor.
2014–2016: Nemzeti Művelődési Intézet – kulturális koordinátor, megyei módszertani referens.
2016–17: Hírös Agóra Kulturális Központ – programszervező.
2012–17: Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület – elnök.

Honlap: 

cikk: https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/uj-elnok-berei-andrea-vezeti-az-europa-jovoje-egyesuletet-1045857/