Díjazottak

Csonka Ferenc
Népművészet Ifjú Mestere, 2007

1981-ben születtem, Óbecsén nőttem fel. Hétéves korom óta tanulok hegedülni. A zene szerves része volt gyermekkoromnak és felnőtté válásomnak. Öt testvéremmel együtt, mindannyian jártunk zeneiskolába. Ebből négyen jelenleg is aktívan foglalkozunk zenével: a bátyám könnyűzenét játszik, a húgom zeneakadémiát végzett zenetanár, öcsém a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenei tanszakának a hallgatója.
Alapító tagja voltam az Óbecsei Schola Cantórum énnekkarnak, amelyben 10 évig tevékenykedtem, egyetemi tanulmányaim végéig. Népzenei együttesekkel 12 éves korom óta játszom, először az óbecsei Búzavirág, majd a Sergő együttes prímásaként. Azután következett a dr. Szöllősy Vágó László által szervezett Parasztbanda, amely a hagyományos délvidéki parasztbandák mintájára alakult meg a szabadkai Népkör MMK-ban. A szenttamási Szökős együttessel a Délvidék egyik meghatározó zenekara voltunk, 2016-ban jelentettük meg 20 éves jubileumi CD lemezünket, de több alkalommal szerepeltem a Táncház-Népzene, az Új élő népzene és sok más népzenei kiadványban.
A Csalóka zenekar prímásaként 5 évig játszottam. Jelenleg a szegedi Rozsdamaró zenekar prímása, valamint a saját nevemet viselő Csonka Ferenc és zenekarának vezetője vagyok. Rendszeresen közreműködök más vajdasági és magyarországi zenészekkel, zenekarokkal is.
Az évek alatt több díjjal jutalmaztak, közülük számomra kedvesebbek a Vass Lajos Nagydíj (2002), Nívódíj a stílusos zenei kíséretért (2002), Tárkányi János-díj (1999), valamint a Népművészet Ifjú Mestere díj (2007). Emellett népzene-pedagógus tanúsítvánnyal rendelkezem. Az előadóművészeti tevékenységem mellett az utánpótlás nevelésével is foglalkozom, a hozzávetőlegesen 15 diákomat a népi muzsika fortélyaira tanítom.
2002 és 2007 között népzenével kapcsolatos néprajzi kutatásokat végeztem Vajdaságban. Feltűnt ugyanis, hogy miközben hatalmas mennyiségű népdal került lejegyzésre, a hangszeres népzenére vonatkozó kutatások és adatgyűjtések nagyon gyérek, mert ezek valamiért elmaradtak. E kutatásaim eredményeképpen sikerült képet kialakítani arról, hogy kik és milyen típusú zenekarok szolgálták ki felmenőink zenei igényeit a környéken.
Bodor Anikóval több alkalommal konzultáltam a részeredményekkel és a további teendőkkel kapcsolatosan, meglátásaival folyamatosan bátorított ez ügyben. A kutatás kiterjedt Óbecsére, Törökbecsére, Tordára, Temerinre, Topolyára és Péterrévére, eredményeiről több alkalommal is beszámoltam a Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok konferenciáján.
Ma már több fiatal zenész is végez hasonló kutatásokat Vajdaságban, de 15 évvel ezelőtt ez úttörő munkának számított, hiszen első volt az ilyen jellegű kutatások között, és irányadó tudott lenni a további teendőkhöz, feladatokhoz.
A magyar népzene fogalma a valamikori Batyu együttes révén tudatosodott bennem. Annak prímásától, Szabó Árpádtól tanultam a legelső népzenei fogásokat, mint ahogyan sok más vajdasági népzenész is.
Ebben a kezdeti időszakban Micsik Béla sokat segített szakmai tanácsaival és ismereteivel. Az évek során gyakran tanultam neves népzenész pedagógusoktól és előadóművészektől, ezek közül néhány: Virágvölgyi Márta, Salamon Beáta, Vizeli Balázs, Vavrinecz András, Árendás Péter. Nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért lehetőségem volt személyesen megismerkedni, tanulni és együtt muzsikálni olyan zenész adatközlőkkel, akiknek mérhetetlen zenei tudása a hagyományos magyar paraszti kultúrában gyökeredzett és fejlődött. Ők a nagy erdélyi zenészek utolsó generációja, akik zenei öröksége nélkül az általunk ismert táncházak és egyáltalán a táncházmozgalom el sem képzelhető: Fodor Sándor, Maneszes Márton, Kodoba Béla, Kodoba Márton, Mezei Ferenc, Horváth Elek és mások.
Az a lelkület és szellemiség, amellyel a muzsikáláshoz állok hozzá, teljes mértékben az ő hatásukra alakult ki bennem. Manapság, amikor a néptánccal való foglalkozás egyre inkább „sportszerű” jegyeket vesz fel, amikor a színpadorientált teljesítmény és a versenyeken való helyezések begyűjtése prioritássá válik, akkor egyre nehezebb megőrizni azt a hagyományos lelkületet és szellemiséget, amikor magáért a tánc élményéért táncoltak, a muzsikáért muzsikáltak és az énekért énekeltek...
1998 és 2013 között zenekarommal minden nyáron a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett erdélyi táborokban teljesítettünk zenei szolgálatot, ahol a táncoktatások mellett Kallós Zoltán énekoktatásain, valamint az adatközlő hagyományőrző táncosoknak és énekeseknek nyújtottunk zenei kíséretet. Semmivel sem összehasonlítható tapasztalat és élmény azoknak a táncosoknak és énekeseknek muzsikálni, akik beleszülettek a hagyományba és akiknek az még mindig az életük részét képezi. Hiszen ez az a természetes közege népzenénknek, ahol zene és tánc egy egységes egészet alkot, elválaszthatatlanok egymástól, és amelyek lényege csak együtt tud kiteljesedni. Az évekig ugyanazon koreográfiák és zenekari számok színpadra felkészítendő begyakorlásának már szinte semmi köze ehhez a hagyományos lelkülethez, modern életvitelünk mellett pedig egyre lehetetlenebb megvalósítani.
A zene számomra a folyamatos fejlődés és önkifejezés lehetőségének az eszköze, amelynek van kezdete, de felső korlátja nincs, a fejlődésnek mi magunk szabunk korlátot. Célomnak és feladatomnak tartom a népzene azon szellemiségének a továbbadását, amelyeket a nagy öregjeinktől szerzett szerény tapasztalatommal szerezhettem.

Csonka Ferenc

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://www.facebook.com/csonka.ferenc.1