Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1976

Leírás

Szakmai múlt: 1976-ban születtem, Tiszafüreden. Mesterem és tanítóm édesapám Szűcs Imre fazekas volt.

1991-ben a karcagi Ragó Antal Ipari Szakmunkásképző Intézet kerámiaformázó szakára jelentkeztem.
Az iskolai évek alatt sok „B” és „C” kategóriás edényem között mára megvan a hatodik „A” kategóriás is.

1994 tavaszán kitűnő záróvizsgát tettem, és az otthoni műhelyben megkezdtem önálló alkotó munkámat. Az első nagyobb megmérettetésre még ugyan ebben az évben a VI. Alföldi Fazekas Triennálé keretében került sor, ahol a három legsikeresebb edényemet ki is állították.
1994 őszétől a budapesti Népművészeti Háziipari Szövetkezet vett fel bedolgozónak, ám ez a kapcsolat a szövetkezet megszűnése miatt nem volt hosszú életű.1
997-1998-ban a jászfényszarui diák alkotótábor fazekas szakkörének csoportvezetője voltam. A pozitív visszajelzések eredményeként újból felkértek a tábor vezetésére.

Kerámiák: A tiszafüredi hagyományokat szeretném folytatni, de természetesen igyekszem megismerni más stílusokat is, ezért szívesen keresem fel az ország fazekasműhelyeit.

Tagja vagyok a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népművészeti Egyesületnek.

A Nagykunsági Népművészek Egyesületének alapító tagja vagyok.

Kitüntetések, címek: Népi iparművész 2000, Népművészet Ifjú Mestere

Díjak: J-Nk-Szolnok Megye élő népművészete pályázat, 1996 / zsűrizett edények,

VII. Alföldi Fazekas Triennálé, Mezőtúr, 1997 / zsűrizett edények

„Borsodi Fonó” fazekas pályázat, különdíj, 1998

XIV: országos fazekas pályázat, III. díj Kecskemét, 1999

VIII. Alföldi Fazekas Triennálé- III. díj 2000

Kiállítások:1997-1998 Tiszafüred Kiss Pál Múzeum szűcs Judit munkája 1

Sarkad, Márki Sándor Múzeum

Békés Jantyik Mátyás Múzeum Mezőtúr


E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.