Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1987

Leírás

„Huszonöt évvel ezelőtt kerültem először kapcsolatba népzenével. Ez olyan benyomás volt számomra, aminek következtében mai napig töretlenül járok ezen az úton. Ezalatt az idő alatt rengeteg olyan emberrel, tájegységgel, dallammal kerültem kapcsolatba, akik, vagy amik valamilyen módon befolyásolták, irányították utamat."

Nyitrai Tamás

1987-ben született Budapesten. A magyar népzenével hatéves korában került kapcsolatba egy családi táborban.
Ennek hatására a budakeszi Czövek Erna Zeneiskola tanulója lett. Az érettségi megszerzése után a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene, Népzene szakára jelentkezett, majd a 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen elinduló Népzene tanszék hallgatója lett. Itt szerzett előadóművészeti és tanári diplomát egyaránt.
A diploma megszerzése után több művészeti iskola tanára lett.
Jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának tagja, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziuma népi hegedű tanára.
Saját zenekara a Bazseva zenekar, melyen kívül több más formáció tagja.
Részt vesz táncegyüttesek munkájában, valamint magyarországi és határon túli táncházak, táborok szervezésében, lebonyolításában.
2011-ben Junior Príma díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet, 2017-ben elnyerte a Halmos Béla vándordíjat.
Fontosnak tartja a magyar népzene minél szélesebb körben való hiteles tolmácsolását és továbbadását