Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:

Leírás

Magamról

Több mint tíz esztendeje bőrözöm és több száz munkám készült el ez idő alatt. Tavaly december elején Nádudvarra költöztem, ami kézműves és pásztorközpont volt és a mai napig is az. Nem csak műhelyben, hanem főként kint alkotok és próbálom ki az általam alkotott tárgyakat. Mai napig folyamatosan tágítom az ismereteimet és kikérem mestereim és az öreg pásztorok véleményét és kritikáját annak érdekében, hogy még használhatóbb, hitelesebb, autentikusabb bőrtárgyakat tudjak alkotni.

Fontosnak tartom, hogy a következő generációk is megismerhessék Hajdúság és Hortobágy pásztorművészetét. Főként bőrmívességét, de pásztornótáit, zenéjét, történeteit, hiedelem világát, táncait is hitelesen, első kézből gyermek-, kézműves-, vagy pásztortáborok keretén belül, ezzel hagyományt teremtve, hogy ne merüljön feledésbe ez a rendkívül színes és különleges kultúra és életmód.

gajdics kriszian 02a

Elismeréseim

2010 óta a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagja vagyok. Budapesten, Hortobágyon és Debrecenben zsűriztettem a tárgyaimat. 2011-ben a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton oklevelet kaptam a kiemelkedő teljesítményemért és a Hagyományok Háza, Mester Porta kiállítótermében kiállították a pályázatra beadott munkáimat.A IX. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton bőrműves, egyéni kategóriában első helyezést értem el. Nevezett tárgyaimat a Debreceni Galériában állították ki.2011. november 5-től Nádudvaron az „Adventtől Vízkeresztig” című kiállításon szerepeltek tárgyaim.

2012-ben Budapesten a Kerekerdő Óvoda „Benedek Elek mesemondó versenyének” keretében szerveztek kiállítást a tárgyaimból. 2012. április 5-én a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Fiatal Tehetségek Találkozója keretében kiállítást rendezett „add tovább…” címmel. A Budai Várban a Nemzeti Táncszínház kiállítótermében megrendezésre került kiállításon az általam készített tárgyak is megjelentek. Révész Máriusz országgyűlési képviselő úr oklevéllel ismerte el munkáimat!

Ugyan csak 2012. április 05-én nyílt a „Bőr és hagyomány” című kiállítás az Országos Mezőgazdasági Könyvtárban, amelyen Terényi Gyöngy és tanítványai vettek részt a tárgyaikkal. A „Népi bőrművességért” alcímű kiállítás április 30-áig tartott.

2012. augusztus 06-12-ig tartották a „XII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál”-t Gyöngyösön, ahol sok általam készített tárgyat állítottak ki. 2012. augusztus 16-án oklevelet kaptam a Népművészet Ifjú Mestere pályázaton nyújtott kiemelkedő teljesítményemért.

2012. szeptemberében, Budapesten a Művészetek Palotájában „Messzehangzó kiállítás” nyílt és ezen a kiállításon is részt vettek a tárgyaim. 2013. március 30-április 01-ig került megrendezésre a XXXII. Országos Táncháztalálkozó, melynek keretében rendezett kiállításra is megtiszteltek a meghívásukkal a szervezők!

2013. augusztus 20-ára kitüntettek a „Népművészet Ifjú Mestere” címmel, amit a Szépművészeti Múzeumban az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős minisztere adott át.

2014. évben, eddigi munkásságom elismeréseként, a Hagyományok Háza megtisztelt azzal, hogy Príma Junior Díj-ra jelölt, „népművészet és közművelődés” kategóriában. A zsűri, mintegy 150 tehetséges fiatal alkotó közül választotta ki az elismerésben részesült 10 fiatalt, akik BOLDI, az „Égre törő íjász” szobrát vehették át, a szeptemberi gálán! Az a megtiszteltetés ért, hogy Én is köztük lehettem!

A 2015-ben megrendezésre kerülő XVI. Élő Népművészet Hajdú-Bihar megyei regionális népművészeti kiállításra beadott 9 pályaművem mindegyikét a szakmai zsűri továbbjuttatta az Országos megmérettetésre. 

Honlap: 

gajdics krisztian 03