Település:   
   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Társ:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1993

Leírás

Majer Tamás
néptáncpedagógus, tánckarvezető, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület tagja

TANULMÁNYOK
• 2014- 2017. Magyar Táncművészeti Főiskola, Alapképzés Táncos és Próbavezető
• 2012 – 2013. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakképző Színházi táncos
• 2008 – 2012. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközép Iskola Tánc tagozat

INDÍTTATÁS
2002-től, kis gyermekkoromtól a Népművészet Európa-díjával kitüntetett, minden alkalommal kiválóra minősült, a Kulturális Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjával, a Magyar Örökség díjával kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes szakmai műhelyében nevelkedtem. „A néptánchoz, népművészethez való elkötelezettségem a hortobágyi pásztortáncok gyűjtése, anyanyelvi szintű elsajátítása fémjelzi a leginkább. Életpályámnak a néptánc művelését, továbbadását választottam. 
Tizenkilenc éves táncos pályafutásom:
Tehetségem Lovas Bálint Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetője fedezte föl, s néhány hónap tánctanulás után, 9 évesen a szarvasi Gyermek Néptáncosok Országos
Szólótánc fesztiválján Kisbokrétás címet nyertem, amelyet ezt követően több alkalommal megvédtem.
A „Fölszállott a Páva” televíziós (MTVA) körútjainak alkalmával az ország számos településén és a határainkon kívül is ismertettem és népszerűsítettem a második hazámként szeretett Hortobágyot és annak mai napig is élő hagyományait. - Budapest, Szarvas, Debrecen, Martonvásár, Tusnádfürdő (Románia), Washington D.C. (USA) Peking (Kína) Jakarta (INDONÉZIA) Isztambul (TÖRÖKORSZÁG) Sydney (AUSZTRÁLIA). Felléptem olyan rangos országos eseményeken, mint a Közmédia Napja, Magyar Dal Napja, Államalapítás ünnepe, Magyar Kultúra Napja, Múzeumok Éjszakája, Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. Kétszer meghívást kaptam a 2015-ös Milánói EXPÓ-ra. A Fölszállott a Páva illetve egy-egy Minősítőre való felkészülés alkalmával, más mesterekkel is dolgozhattam, akik nagy hatással voltak rám. Zsuráfszky Zoltán a kezdetektől benne volt a „Fölszállott a Páva Zsűrijében. Számomra az ő szava számított a legtöbbet, hiszen számtalan alkalommal látott és véleményezte egy-egy produkciómat vagy egy-egy tanítványomat és az együttest is. Rajta kívül Kádár Ignác „Náci” akivel egy ideig együtt dolgozhattam egyénileg és együttesi szinten is illetve Kovács Norbert „Cimbi” is akivel szintúgy egyénileg dolgozhattam együtt. Mindegyik meghatározó volt az életemben és mindig többet adtak annál mint amire maguk is gondoltak. Hálás vagyok, hogy velük illetve rajtuk kívül még több más olyan koreográfussal és táncmesterrel dolgozhattam, akik a szakma nagyjai.
Személyiségemet a néptánc iránti elhivatottságomat, következetes szorgalom, mindig újabb ismeretek elsajátítására való törekvés jellemzi. Művészeti érzékenységem, képességeim párosulnak a népművészet iránti alázattal, amelyet igyekszem nevelő munkámban és az előadásokon is kifejezni.

SZAKMAI TAPASZTALAT
• Bocskaikerti Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2013- 2017.
• Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola - Debrecen
2014-2019. Táncpedagógiai asszisztens
2019-2020. Néptáncpedagógus
2020 – Néptáncpedagógus
• Debreceni Hajdú Táncegyüttes 
2016 – 2017. Művészeti asszisztens
2017 – Tánckarvezető, művészeti asszisztens, koreográfus
Főbb tevékenységek és feladatkörök
• Próbavezetés és tánctanítás;
• koreográfiák készítése, betanítása;
• Közösségi tevékenységek, rendezvények, versenyek, fellépések, fesztiválok szervezése, koordinálása;
• tehetséggondozás és fejlesztés;
• nyári tanulmányi táborok és külföldi utazások megszervezése;
Egyéb szakmai tapasztalat
• Nyíracsádi Eördögh Forgó Táncegyüttes
2017- Művészeti vezető
• Vojtina Bábszínház
2014 - játszószínházi társulat tagja, állandó vendégművész
• Gyűjtések, terepmunka
Kisgyermek korom óta a Hortobágy szerelmese vagyok, ezért igyekeztem minél mélyebben megismerni e hortobágyi pásztorkultúrát. Igyekeztem a lehető legtöbb időmet kint tölteni a pásztorok között és tanulni tőlük.
• Debrecen több óvodájában segítettem a munkát, mint néptánctanár.
• Országos Pásztortáncverseny
2016-tól szakmai munkatárs
Szakmai szervezetekben való tagság
• Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület tagja
Egyéb tagságok
• Hétmérföldes Kulturális Egyesület
Ez a szervezet a debreceni táncházakat és hagyományőrző bálokat szervezi rendszeresen. Ezek között van 100-150 fős táncház és van 2 napos rendezvény is közel 500 fővel.
• Szeredás Népzenei Együttes (2013-…)
A Szeredás Együttes legfontosabb küldetése néphagyományaink kutatása, óvása, valamint feldolgozása és bemutatása annak érdekében, hogy a ma embere is átélhesse ezen ősi tradíciók évszázadok alatt kikristályosodott eszmeiségét és jelentéstartalmát. Táncosként szerepelek a népzenei produkciókban és állandó előadóként részt veszek a dramatikus játékokban is, amelyekből évente kb. 50-et játszunk.

SZERVEZŐ TEVÉKENYSÉG
Rendszeresen szervezek erdélyi gyűjtő utakat, ahol a fiatalabb korosztállyal ismertetem meg annak az adott helynek a kultúráját, néptáncát, népzenéjét. Legtöbbször egy-egy Erdélyi falu a célpont, de van, hogy Partium vagy KIS MAGYARORSZÁG valamelyik csodálatos helyszínére megyünk, ahol még élő a népi kultúra. Ezek mellett az utazások mellett minden évben részt veszek a Hortobágyi Nemzeti Park, a Hortobágyi Non Profit kft illetve Hortobágy Község Önkormányzata által szervezett rendezvények kitalálásában illetve lebonyolításában. Lovasnapok, Hídi Vásár, Kihajtás, Behajtás, Darufesztivál ezek mind olyan rendezvények, amelyre engem kérnek fel, hogy vezessem az egész nap rendezvényeit.

SZAKMAI EREDMÉNYEK ÉS MUNKÁK
Az együttesben eltöltött évek alatt gazdag színpadi és komoly színházi előadóművészeti gyakorlatra tettem szert. 11 éves koromtól lépek fel az együttes – a debreceni Csokonai Színházban – műsorra tűzött színházi produkcióiban, táncjátékaiban, valamint a színház önálló darabjaiban is, úgy mint:
• Légy jó Mindhalálig
• Pál utcai fiúk
• Háry János
• Holdbéli Csónakos
• Hídi vásár
• Ponyva – avagy a legenda tovább él
• Feketetói vásár
• Mária
• Tűzrőlpattant tündérország
• Galiba az Aranybikában
• Debrecen, a szabadság őrvárosa
• Bánk Bán
• Óz, a csodák csodája
A Csaba királyfi című székely rockoperában – a Hajdú Táncegyüttes táncosaként - több
alkalommal léptem színpadra. (Pécsen, Debrecenben, Nagyváradon, Csíksomlyón)
A Margit-szigeten bemutatott, Bánk Bán című operában 2020 nyarán léptem fel.
Az előadások során Debrecenen kívül a következő helyszíneken volt szerencsém fellépni itthon: Operett Színház, Thália Színház, Hagyományok Háza, Művészetek Palotája, Pécsi Nemzeti Színház, Millenáris, Papp László Budapest Sportaréna, Nemzeti Színház, Csiki Gergely Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színház
Koreográfusi tevékenységem
• Debrecen Megyei Jogú Város Oklevele 2019
• 2018. Országos Csoportos Tanulmányi Verseny Döntő II. Korcsoport 1. hely (Galagonya Csoport)
• 2017. Hajdú Bihar Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfórum ALKOTÓI különdíj Csendom Erikával
• 2016. Országos Ifjúsági Antológia
• 2015. Országos Gyermektánc Antológia - Babaszoba c. koreográfia
• 2015. XIV. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Hajdú Táncegyüttes Ifjúsági csoport NÍVÓDÍJ
2016-óta veszek részt a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Felnőtt együttesének a szakmai munkájában. Ez alatt az idő alatt is több Antológiás produkció és több Kiválóan Minősített műsor készült el, amelyben nekem is fontos szerepem volt alkotóként. Színházi darabokban a Csokonai Nemzeti Színházban, a debreceni Vojtina Bábszínházban és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes műsorain rendszeresen kapok szóló táncosi feladatokat.
Táncoktatói munkámra tanulmányaim során, valamint a gyermek táncegyüttesek felkészítése közben, az Országos Tehetséggondozó pályázati programokon belül készülök.
Egyéni eredményeim
Országos gyermek és ifjúsági versenyek eredményei:
2012. 7.Országos Ifjúsági Szólótánc Verseny „Ezüstpitykés táncos” Eger
2011. 5. Neuberger Ferenc Verbunkverseny 2. hely Halászi
2010. 6. Országos Ifjúsági Szólótánc verseny Különdíj Eger
2010. Neuberger Ferenc Verbunkverseny 1. hely Halászi
2010. Neuberger Ferenc Verbunkverseny Csemadok különdíj Halászi
2003-2005-2006-2009. Országos Gyermek Szólótánc fesztivál „Kisbokrétás táncos” Szarvas
Országos Pásztortáncversenyen elért eredményeim:
2018. XII. Országos Pásztortánc verseny 3. helyezett
2017 – 2018. Országos Pásztortánc verseny 1. helyezett
2016. X. Országos Pásztortánc verseny Nemzeti Kulturális Alap 1. helyezett
2015. IX. Országos Pásztortánc verseny Nemzeti Erőforrás Minisztériuma 1. helyezett
2011. VI. Országos Pásztortánc Verseny 2. hely
2009. IV. Országos Pásztortánc verseny 1. hely
2008 - 2009 - 2010 Országos Pásztortánc verseny Különdíj
2008. III. Országos Pásztortánc verseny 2. hely
Egyéb eredményeim:
2018. Egyéni indulóként és a Hajdú Táncegyüttes tagjaként - Döntő
2017. Debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjaként - Aranypáva Díj
2012. „Fölszállot a Páva” televíziós vetélkedő, szólistaként – elődöntő
Szakmai eredményeim gyermekcsoportjaimmal, szólistáimmal
• Csoportjaimmal csaknem minden alkalommal Arany minősítést értünk el a Hajdú Bihar megyei Néptáncfórumon.
• A Fölszállott a Páva 2019-es Gyermek évad – két szólista tanítványom jutott be az elő adásba, akik különdíjat érdemeltek ki. Laczkó Botond és Molnár Szabolcs
• Országos Ifjúsági Antológián szerepelt csoportom 2016-ban.
• 2016 IX. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny Oklevél a Kimagasló szakmai felkészítő munkáért
• Országos Gyermektánc Antológián vett részt csoportom a Tóthné Pásztor Ágnessel közösen készített koreográfiával (2015 - Babaszoba)
Táncos szólistáim évről évre sikeresen szerepelnek az országos versenyeken. Rendszeresen nívódíjat, különdíjat érdemelnek ki. Laczkó Botond, Molnár Szabolcs, Takács Zoltán 3 olyan példa, akiket mindenképpen kiemelnék a sok felkészített és kimagasló versenyzőim és versenyzőink közül. Sok országos és regionális néptáncversenyek kimagasló és javarészt a legnagyobb díjakat elhozó táncosok.

DÍJAK, KITÜNTETÉSEK:
• 2019 Oklevél Debrecen város népi hagyományokra épülő szellemi, kulturális örökség erősítéséért.
• 2012 Debrecen Város Egyéni Ösztöndíjasa
• 2012 Medgyessy Ferenc Emlékplakett Díjas

ÖSSZEGZÉS, CÉLOK
Pedagógiai munkámban az egyéni képességek szerinti oktatás, a tehetséggondozás, felzárkóztatás kiemelt fontossággal bír. Az oktatáson túl a gyerekek megismerésére, személyiségük kibontakoztatására is nagy hangsúlyt fektetek.
Közösségek építése is nagyon fontos a számomra, mindig törekedtem arra és a jövőben ezt szeretném még magasabb szinten is folytatni, hogy a közösség tagjait szakmailag, lelkileg és szellemileg is egy közös síkban tudjam tartani. Szem előtt tartva az egyének személyiségeit is. Ezért szervezünk, amikor csak lehet közösségi programokat, erdélyi tanulmányi és gyűjtő utakat, táborokat és egyéb közösségi rendezvényeket.
Személyiségemet a néptánc iránti elhivatottságomat, következetes szorgalom, mindig újabb ismeretek elsajátítására való törekvés jellemzi. Művészeti érzékenységem, képességeim párosulnak a népművészet iránti alázattal, amelyet igyekszem nevelő munkámban és az előadásokon is kifejezni.
Az Erikával való közös munka során célul tűztük ki magunk elég, hogy a magyar nyelvterület minél több településre eljussunk, lehetőség szerint gyűjtő utakat szervezzünk.
Ebben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink is megismerkedjenek a „24. órában” még élő adatközlőkkel. Lehetőséget szeretnénk biztosítani számukra a velük való beszélgetésekre, személyes találkozóra. Saját szűkebb régiónk táncainak rendszerezése, kiegészítése, egy online adatbázis létrehozása szintén a jövőbeli terveink közé tartozik. Jelen pályamunka is ennek az útnak egy állomása melyre dolgozatunkban bővebben is kitérünk