Település:   
 
Megye: ,
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1988

Leírás

Irimiás László

1988. június10-én született Berettyóújfaluban. A békés megyei Körösnagyharsányban él és dolgozik. Általános iskolai tanulmányait is itt folytatta, majd a nyolcadik osztály elvégzését követően az első két évben mint falusi csordás dolgozott Körösnagyharsányban, majd mint gulyás helyezkedett el egy helyi vállalkozónál, egy magyar szürke gulya mellé. Az ostorkészítést már gyerekkorában is látta édesapjától, aki szintén gulyásként dolgozott. Tőle tanulta meg az ostorkészítés alapjait, így családjában az ostorkészítés apáról fiúra öröklődött, tovább hordozva a pásztorművészet hagyományait. Sokszor a legelőn, legeltetés közben alkot. Az édesapjától tanultakat felhasználva készítette el egyszerű munkaostorait, amiknek nyelén nem volt díszítés. 2019-ben ismerkedett meg Szőke Péter ostorkészítő népi iparművésszel, majd jelentkezett a Péter által szervezett ostorkészítő táborba. A táborban figyelt fel a berakásos ostornyelekre, amelyek teljesen elvarázsolták. A táborban elsajátította a nyélcifrázás technikáját, amelyet ma már mesteri szinten és minőségben alkalmaz. Ebben a táborban látott először kis-sárréti karikás ostort, aminek mára megszállottja lett! A kis-sárrét pásztorművészetének egyik legnagyobb éltetője kelt benne életre! Sorra kerülnek ki a kezei közül a szebbnél szebb kis-sárréti karikás ostorok. A nyél anyagának a hagyomány szerint szilvafát használ, a nyél berakásainak kezdetben a Hortobágyon is alkalmazott műanyagot használta, de Péter tanácsára áttért a természetes anyagok használatára. Betartja a régi ostornyeleken található harmóniát, rendet. A nyél rendszerét is a kutatásai szerint alkotja újra, betartva a régi ostornyelek mintarendszerét. Az újabb ostorai esetében már csak szarut és csontot, valamint rezet használ a kiverések anyagának. A berakásai pontosak, ügyel arra, hogy a szaru vagy csont figurák szépen illeszkedjenek a nyélbe faragott vájatokba. 2020-ban a XVII. Országos Népművészeti Kiállításon ostorai mind a regionális, mind az országos kiállításon bekerültek a kiállítás tárgyai közé. A XIV. VÁNDORLEGÉNY - Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton karikás ostorával első helyezett lett a regionális és az országos megmérettetéseken is! Munkáit folyamatosan zsűrizteti, számos hagyományos mesterremek minősítés birtokosa. Munkáit nem csak a népi iparművészek ismerik el, hanem hagyományőrzők és pásztorok is. Az általa készített karikás ostorok nem dísztárgyak, hanem kiváló munkaeszközök is. Két, általa készített karikás ostor belekerült a kis-sárréti karikás ostor történetét feldolgozó könyvbe is, ami a Guzsalyas Egyesület kiadásában jelent meg. László nem csak kis-sárréti karikás ostorokat készít. Ismeri a hortobágyi és a bihari ostorok nyelének felpillangózását is, így ezeket az ostortípusokat is mesteri szinten el tudja készíteni. Irimiás Lászlónak köszönhető, hogy a kis-sárréti karikás ostor visszatért a hagyományba azokon a területeken is, ahonnan 1920 táján életre kelt. Az általa készített ostorokra büszkék lennének azok a pásztorok is, akik nevéhez köthető a kis-sárréti karikás ostor kialakulása.