Díjazottak

Birinyi András hangszerkészítő, népi iparművész
„A tradíció nem a hamu őrzése, a tűz továbbadása.” (Gustav Mahler)

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2013-ban megjelentetett „Pest megye kézműves remekei” című kiadvány 16 mestert mutat be, akik az elmúlt 10 évben az MKIK által kiírt pályázat keretében megkapták e kimagasló kitüntetést.

Birinyi András történetét idézzük a nevezett műből:

“Édesapám híres prímás volt, saját zenekarával lakodalmakban, bálokban zenélt. Belenőttünk testvéremmel a zenébe. Parancsra nem lehet szeretni, de az apai zenei élmény meghatározó. Felkeltette érdeklődésemet a hegedű, a hangszerek világa. Olyan egyszerűnek tűnt, de hamar rájöttem a hegedüléshez több is kell, mint a vonótechnika megtanulása, az ujjrendek elsajátítása. Hihetetlen varázslat, amikor egy élettelennek látszó tárgy megszólaltatva életre kel. A magyar nyelv plasztikusan fejezi ki a zenei csodát:
„megszólal" a hangzó szerszám, mint az ember.

Édesapám látta kibontakozó érdeklődésemet és kitartóan tanított. Hamar tanultam és pihenésképpen is a hegedűt nyüstöltem. Az ötévnyi tanulás megtapasztaltatta velem, csak kitartással lehet jó eredményt elérni. Megtanultam, ahhoz hogy testem, lelkem meghosszabbításaként szóra bírhassam a hangszert, sokat kell simogatni, össze kell nőni vele. A népi hangszereknél sokkal inkább szükséges, hogy a zenész saját zeneszerszámát karban tudja tartani, tudja hangolni, beállítani, készíteni. Már gyermekkorban készítettem apám, nagyapám segítségével fűzfa-sípot, levélsípot, nádsípot, ritmuseszközöket. Gyorsan felfedeztem a világot hangzó oldaláról is.

Azokban az időkben összegyűltünk fiatalok, idősebbek, együtt zenéltünk hajnalig saját örömünkre. A pincéből előkerült a bor - nem pénzért, hanem barátságból - az adott szó, a becsület, a jóság még komfortos volt.

Nagyapámnak volt egy gyönyörű, réztáblával felcímkézett, két háború között készült Mogyoróssy citerája, ame­lyet nagyon szeretett, gyakran pengetett. A hangszer egy sérülés következtében némaságra ítéltetett, törött oldallal a padlásra került. Ezermester apám, aki bútorokat is készített, nekiállt megjavítani a porosodó, széttört hangszert. A javítás olyan csodálatosan sikerült, hogy új citera készítésébe fogott. A zenélés mellett apám sok szárazfából fa­kasztott új életet, számtalan citerát, dudát készített.

Úgy húszéves korom tájt Szentendrén volt egy verseny, Kovács Margit „Anya és gyermeke"alkotásának másolatát kellett megmintázni. Számomra ott, akkor megszűnt a külvilág, nem érzékeltem az időt, mintha valaki vezérelte volna kezemet, úgy nyomkodtam, formáztam ki az agyagból az egymásba karokkal, szeretettel kapaszkodó két ala­kot. Akkor ocsúdtam fel, amikor Kovács Margit művésznő puszit nyomva a fejem búbjára azt mondta: „Fiatalember ne csinálja tovább, mert elrontja!"

A sikeren fellelkesedve azt gondoltam, meg tudom ezt csinálni fából is. Az első csikófejek, amelyeket citerához faragtam szép erezetű, sötétbarna diófából, jól sikerültek. Elkezdtem édesapám mellett hétvégeken faragni. Hamar kiderült, jó érzékem van a fafaragáshoz, és nekiláttunk kutatgatni, milyen lehetőségeink vannak. Ismertük Budai Sanyi bácsit, az ország egyik leghíresebb citerását, citerakészítőjét, Tuka Zsigmondot Kisújszállásról, Bársony Mi­hályt Tiszaalpárról, aki tekerőket, citerákat készített, Szaszkó Józsefet Turáról, és a többieket, akik nagyon magas színvonalon művelték saját és mások örömére a népihangszer-készítés mesterségét. Baráti viszonyba kerültünk, és sok hagyományos fogást eltanultunk tőlük. Tanulmányoztuk a hangszereket, bújtuk a Néprajzi Múzeumot, határon túli példákat, a szakirodalmat, hogy minél stílusosabbak, jobbak, „szépen szólóak" legyenek hangszereink.

Nagy élmény adatott, hogy a családunkban, apámmal, népzenekutató testvéremmel kiteljesíthettük a közös alkotás örömével a Birinyi Hangszerek születését, hazai és nemzetközi elismertségét. Mára már elmondhatom, hogy az első sikeres csikófejet követően ménesnyi lófejet faragtam citeráimhoz. Munkánkról mozifilm, több TV, rádió­műsor, több írás készült.

Táborfalvi műhelyemben tízféle hangszert készítek. Az MKIK Magyar Kézműve Remek címet nyolc hangsze­remmel érdemeltem ki. (Kecskefejes palóc bőrduda életfa motívummal, citera, dunántúli hasas tenorcitera, dunántúli hasas prímcitera, ütőgardon, túrkevei belső fejes citera, maxi és mini xilofonok).

A következő Magyar Kézműves Remek pályázatra - különleges, hagyományos minta alapján - készül már a hasas citera, aminek míves faragására büszke vagyok. A hangszer fején két magyar ökör járomba fogva díszeleg. Háromszor faragtam ki, mire eltaláltam a szarvak megfelelő csavarodását. A hangzása is kiválóra sikerült. Már elégedett vagyok vele, kiadhatom kezeim közül.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett kiállítások, vásárok is jó alkalmak a hangszereink bemutatására, értékesítésére. A Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával a Müncheni Kézműves Vásáron is sikeresen szerepeltünk, több szakmai kapcsolatot építettünk. Bízom abban, hogy ez a könyv is öregbíti hírét a magyar kézműves alkotásoknak, közöttük hangszereimnek.

Pár éve hazánkban tartották a Számítógépes Világkonferenciát. Magyar származású elnöke hallotta híre­met és váratlanul, nagy kísérettel beállított hozzám, a duda gyűjteményébe akart egy magyar dudát. Dolgoztam rajta éjjel, nappal, hogy a konferencia végére elkészüljön a megrendelt hangszer. Nagy öröm volt, amikor a gyűjtő átvette, meghallgatta, majd maga is elégedettséggel megszólaltatta az ólomöntéses kecskedudát. Ördöngős egy hangszer! Talán a legnehezebb beállítani, az egyszerre megszólaló három nádsípot összehangolni. Nem véletlen, hogy az elődök is dalba foglalták: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni... "

A zenélés, a hangszerkészítés mellett szisztematikusan gyűjtjük, dokumentáljuk, filmezzük a Kárpát-meden­ce népi hangszereit. A Birinyi Gyűjteményben hangszerpárhuzamok a világ minden részéről előfordulnak. Több mint 1250 darabból áll a kollekció, amely legszebb válogatott darabjaiból, 5-600 hangszerből vándorkiállításokat, hangszerbemutató műsorokat, hangszerkészítő foglalkozásokat, filmvetítéseket rendezünk idehaza és szerte a vi­lágban. Gyűjteményünk, és saját készítésű hangszereim is eljutottak Koreába, Párizsba, Münchenbe, Moszkvába, Sevillába és számtalan hazai, határon túli magyar településre.
Hangszereimből vásárolt a Japán Nemzeti Múzeum, a Szöuli Zenemúzeum, német gyűjtemények, de leg­nagyobb öröm, elismerés számomra, hogy minden földrészen, sokak örömére szólnak hangszereim, hirdetik a magyar népzene szépségét.

Legnagyobb elismerés mégis az, ha az ember „saját hazájában lehet próféta", elismert.
Az 1975-ben családunk által alapított Táborfalvi Népzenei Műhelyben ma már a Birinyi Hangszerekkel zenélő, a teljes korollót átfogó hat, országosan, nemzetközileg ismert, elismert zenekar, kórus, együttes működik. A gyermek, ifjúsági, felnőtt csoportjaink Nívódíjat, Aranypáva Nagydíjat, Kiváló Együttes, Népművészet Ifjú Mestere címet, és számtalan elismerést érdemeltek ki. Táborfalvi tanítványaink közül került ki a kétszeres „Ki Mit Tud?" döntős Csutorás Együttes, akikkel közösen 1985 óta évente, augusztus második hetében megrendezzük a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Táborainkat (www.csutorastabor.hu). A magyar táborozók mellett a világ minden részéréről érkeznek érdeklődők, akik a hangszerkészítést, zenélést, magyar táncokat tanulják segítségünkkel.
Jó érzés, hogy Táborfalva, az ország közepe már népzenei együtteseinkről, hangszereinkről híres.

Vannak az egyesületben nagyon jó képességű gyermekek, akiket megsegítek, mert tudom érdemesek rá. Megadom nekik a lehetőséget, hogy válasszanak egy hangszert. Jutalmam, látni arcukon a boldogságot, hogy világot nyithatunk közösen a zenére. Fontosnak tartom a gyerekek zenei nevelését, sokkal értékesebb emberek lesznek, ha közük van a zenéhez. A zenével minden érzést ki lehet fejezni, a zene gyógyít, óriási erőt ad a léleknek, ápolja a barátságot, az együvé tartozást, a szerelmet, a pihenést, a megújulást, szórakozást, hozza az ősök szavát, fújja a jövő dalát.

A hangszerkészítésben felhalmozott tudást szívesen adom át tanítványaimnak, az érdeklődőknek. Műhelyemből - a sok hangszer mellett - kikerült már több sikeres hangszerkészítő, restaurátor, népzenész. Mindkét fiam belekóstolt a szülői mesterségbe, készítettek citerát, ütőgardont, pánsípot, tilinkót. Hogy viszik-e tovább a nagyapai, apai örökséget? Meglátjuk. Az biztos, teljesebb emberek a hangszerekkel, zenével.

Rendszeresen járok az óvodába, iskolába gyerekeknek előadást tartani, megmutatni hogyan lehet egyszerű módon hangkeltőket, állathang-utánzókat (pitypalatty, brekegő, „pipi", zümmögő... ), dallamjátszó hangszereket (nádsíp, pánsíp, tilinkó, fuvola, flóta, xilofon) készíteni.
Szeretik pl. a tilinkót, amelyet segítségemmel akár műanyag csőből is gyorsan el tudnak készíteni, azonnal meg tudják szólaltatni. Egyszerűen a fúvás erősségével lehet különböző magasságú felhangokat megszólaltatni. Csodálatos hangja van. Nem véletlen, hogy Moldvában máig a természet megújítását, az újjáéledést segítő tavaszvarázsláshoz használják.

A rendszerváltás óta - egy ciklus kivételével - képviselőként igyekszem tenni Táborfalva, a „köz" ügyeiért. Bízom benne, sikerrel. A zene, a hangszerkészítés, a műhely illata, hangulata erőt ad minden megpróbáltatáshoz. Teszek, te­szünk azért, hogy örökségünk a ma élményével lehessen jövőnk alapja. Ahogy Gustav Mahler mondta: A tradíció nem a hamu őrzése, a tűz továbbadása. „

Birinyi András  
e-mail: birinyibt@monornet. hu 

Ajánlott oldalak:

www.birinyi.hu
www.csutorastabor.hu