Díjazottak

Lengyel László 57 évvel ezelőtt, 1957. szeptember 17-én született a Nádasmentéhez tartozó kalotaszegi faluban, Türében.

Mint minden gyermek abban az időben, ő is 7 évesen ment iskolába. Az elemit magyarul végezte szülőfalujában, további tanulmányait pedig románul Magyargorbón, Egeresen és Kolozsváron. 1977-ben sorozáskor letagadta, hogy iskolás, így elvitték katonának. Leszerelés után esti tagozaton érettségizett, utána orvosnak készült. Akkori szokás szerint könyv nélkül tudta a biológiát. Valósággal „falta” a könyveket, de szembetegsége miatt fél évig nem olvashatott, ezzel együtt elúszott a felvételi az orvosira.

Fiatalon elveszítette édesapját és családfenntartónak lépett elő. Dolgozott építkezésben, hegesztett, autóbádogos munkát végzett, pénzt keresett kőfaragással is, ezzel segítve özvegy édesanyját a négy gyermek felnevelésében.

Egy újabb 7-es szám az életében a 37 évvel ezelőtt „indult” kolozsvári táncház-mozgalom. Elmondása szerint véletlenül került kapcsolatba a Monostor-úti kultúrházban zenélő-táncoló fiatalokkal. A táncházba járó öccsét minden csütörtökön onnan kísérte „haza” a kolozsvári zeneiskola bentlakásába.

A táncházban gyorsan ment az ismerkedés. Kallós Zoltán éles szeme rögtön kiszűrte az új látogatókat, a maga közvetlenségével „lekáderezte” őket, így Lengyel Lászlót is. Miután kiderült, hogy türei, sorolni kezdte az odavaló adatközlőket, elküldte hozzájuk népdalt tanulni. A következő hetekben már felvételeket is hozott neki kazettán, majd magával vitte gyűjteni a környező falvakba. Türei Laci – mert a mai napig ezen a néven szólítják barátai – a „terepről” hazatérve bújta a könyveket, kiegészítve a Kalotaszegről és általában a népművészetről szerzett ismereteit.

Az 1989-es változás az ő életét is átrendezte. A nyugat fele megnyílt határ lehetővé tette a kiutazást Magyarországra, végre eljuthatott Budapestre a népzenészek és néptáncosok számára akkoriban búcsúhelynek számító tavaszi táncház-találkozóra.

Egy idő után nem csak látogatóként, hanem kultúrmenedzserként is járt Magyarországra. Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, Gyimes, Moldva és más tájegységek adatközlőit szállította különböző rendezvényekre. Ezek közül talán a legfontosabbnak a Hagyományok Háza által működtetett Utolsó Óra program bizonyult. Ezt a tevékenységet viccesen úgy nevezte, hogy: „műveltük Magyarországot”. Később a csoportokkal Európa számos országába, sőt a tengeren túlra is eljutott.

Adatközlőként fellépett és fellép hazai és külföldi rendezvényeken. 1996-tól napjainkig több CD-felvételt készített, melyeken Sebestyén Márta, Berecz András, a mérai Simon Jánosné Meggyesi Anna, Herczku Ágnes, Demeter Erika énekesek mellett Fodor Sándor Neti, az Ökrös Zenekar, Pál István Szalonna és a bogártelki Czilika György muzsikált. Az utóbbi években az általa menedzselt kalotaszegi Csűrös Bandával jelent meg néhány hanglemeze.

Még 77 dolgot elmondhatnánk Lengyel Lászlóról: nem végzett egyetemet, de „doktori” esze van, városon (is) lakik, de falura megy haza, kitartó és hagyományőrző mezőgazdász, a vegyszermentes termesztés meggyőződéses híve.

Az eltelt 57 éve mellé kívánok még sokszor 7-et, egészséget és munkakedvet a 7 határ megműveléséhez, 77 táncházban, színpadon, tévé- és rádióadásban szóljanak dalai!

(Elhangzott 2014. április 12-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)

Forrás: Címlap»LXVII. évfolyam - 2014»2014 erdélyi díjazottai (2014)»Lengyel László méltatása

https://muvelodes.net/lengyel-laszlo-meltatasa