Díjazottak
Bágy János
Leírás
édesanyám Kopács Éva voltak. Mindketten román anyanyelvűeknek születtek.
Szegénységben, de tisztességesen és tisztességre nevelték hét gyermeküket, akik közül én
vagyok a legfiatalabb. A tánc szeretetét – mondhatom nyugodtan – szinte az anyatejjel
szívtam magamba, hiszen szűkebb és tágabb környezetem is erre inspirált.
Magyarul: beleszülettem a táncosok világába, hiszen a hét testvér közül hatan rövidebb, hosszabb
ideig aktív tagjai voltunk, illetve vagyunk a hajdani Elek Nemzetiségi Népi Együttesnek az Eleki Román
Néptáncegyüttesnek, illetve a Röpülj Páva Körnek, az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyüttesnek.
Nehéz is lett volna kimaradnunk a táncos életből, mert idősebb testvéreim után gyakran
elsomfordáltam az utcánkban vasárnap délutánonként spontán megvalósuló táncos alkalmakra,
későb pedig a joc-okba (e: zsok). Itt csodáltam meg először és szerettem meg örökre a román zenét,
táncokat.
Az eleki lakosság sokféle, sok nemzetiségű ma is: magyarok, románok, németek, cigányok
és szlovákok lakják. Valamennyiük zenéjét, táncát ismerem, de „anyanyelvi” szinten csak a
románt.
Már általános iskolás koromban elkezdtem táncolni, a román tánccsoportba kerültem Tiba
András táncoktató kezei alá, később Gál Györgyhöz. Nagyon sokat tanultam a testvéreimtől
Györgytől, Pétertől, Évától, Annától, Máriától, de táncos társaimtól is Rusz Miklóstól, Gál
Lászlótól, Szabó Pétertől, Gál Györgytől, Botás Páltól – a három utóbbi a Népművészet
Mestere kitüntetés tulajdonosa – és Romániából tanítóimtól, Viorel Nystortól és Flore
Krisutól is. A mindenkori példaképem azonban a bátyám, Gyuri, aki szintén elnyerte a
Népművészet Mestere címet 2007-ben.
Jómagam 1993. augusztus 20-án megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1997-ben
miniszteri dicséretben részesültem. Hagyományőrző tánccsoportunkkal pedig 1997-ben
„Békés megyéért”, 1998-ban a „Magyarországi Kisebbségekért”, majd az „Elekért”
elismeréseket kaptam meg – hogy csak néhányat említsek. A megszámlálhatatlan bel- és
külföldi turné, előadások, versenyek, fellépések során sok kiváló táncossal, népzenésszel
ismerkedhettem meg, alkalmanként velük táncolhattam. Táncoltam a Gyulai Kőrös-menti
Néptáncegyüttesben, ahol Born Miklós volt a tanárom, katona koromban pedig a Dobó
Táncegyüttesben, melynek koreográfusa Kerekes József táncoktató volt.
2006-ban Kanadából, Montrealból érkeztek magyar származású fiatalok, Kocsis András
vezetésével, hogy tőlem és társaimtól megtanulják az eleki román táncokat, és
megismertessék hazájukban.
Sajnos közvetlen környezetemben a legjobb népzenészek kihaltak, végleg letették
hangszerüket, utánpótlásuk már szinte megoldhatatlan.
Nagyon nehéz igazán jó táncos alkalmakat találni, de ha akad is (Eleken például a
nemzetiségi bálok sorában a román batyus bál), évente csupán egyszer, a farsang
időszakában kerül megrendezésre. Általában Romániából, a határhoz közeli kisebb
településekről kell népzenészeket hívni ezekre. Ezek a zenészek kiválóan játsszák az eleki
román dallamokat, mert Elekre a jelenlegi román lakosság ősei a szomszédos Arad
megyéből telepedtek át a 19. században. Tánc és népdal dialektusuk, dallamviláguk közös
tőről fakad. Egyéb, a román táncokra alkalmat adó rendezvény nem igen van, de az
iskolákban (általános és közép) néptánc oktatás folyik.
A lakodalmakban igazi román zenét ma már kizárólag akkor lehet hallani, hagyományos
román táncokat akkor lehet látni, ha olyan román fiatalok házasodnak össze, ahol mindkét
részről a rokonság és a barátok egy része legalább szintén a románsághoz tartozik. Ahol
tehetősebbek a szülők, előfordul, hogy két zenekart fogadnak: egyik a hagyományos román
népzenét, a másik a fiataloknak szánt tánczenét játssza.
A román tánc rendkívül virtuóz! Még inkább azzá teheti előadója, eltáncolója. Ezt példázza
a „Vetélkedés a táncban” elnevezésű eleki koreográfia is, amelyben a legények előbb
szólóban mutatják be egymásnak táncukat, majd a vetélkedést, virtuskodást abbahagyva,
összeölelkezve - kapaszkodva együtt járják tovább. Az eleki román hagyományőrző
táncegyesület repertoárján – egy-két kivételtől eltekintve – nemzetiségük népi hagyományai
láthatók, így az eleki joc, a vetélkedés a táncban, a turkajárás, a fonókázó stb. Talán így még
megmaradhatnak az utókor számára.
Megítélésem szerint az igazán jó táncosok azokból lesznek, akik apró gyerekkoruktól
kezdve erre nevelődnek, olyan közegben élnek, amely inspirálja őket annak megismerésére,
megszeretésére, aztán már belső igénnyé válik. Kell még a vidám alaptermészet is, hiszen
egy szomorú beállítottságú ember furcsán hatna csujjogva mulatozva, erőltetett vidámsággal.
A jó fizikum is fontos! Egy beteges vértelen fiatal (vagy akár idős), hosszan nem tud produkálni:
egy-két perc múlva kidőlne a sorból.
Az életemben nagyon fontos szerepet tölt be a tánc, hiszen 1972 óta gyakorlom. Sok
mindenre alkalmat ad: a társas létre, barátok megismerésére, szerelmek is kivirulnak olykor-olykor,
sőt házasságok is köttetnek. A tánc egy életre szóló szerelem, mindent pótol, de a
táncot nem pótolja semmi. Esetemben a tánc szeretete hagyományozódni látszik,
Testvéreimen kívül már az én gyermekeim is aktív táncosok. Jelenleg Éva nevű leányom az
állandó táncospárom, és amíg erőm és lehetőségem engedi, szeretném folytatni.
Elek, 2008. február
