Születtem 1963-ban Szikszón, Encsen laktam 12 éves koromig, majd Miskolcon 1989-ig, azután két évig Egerben. Családomnak fészket Noszvajon raktam. Húsz éve itt élek.
Első zenei élményem, amire emlékszem, hogy Apám egyszer kézen fogott öt éves forma gyermekként, kisétáltunk az encsi határba, ahol egy gyermekláncfű darabka szárára ráverselt egy mondókát és belefújt. Egy mély tónusú síp hang szólalt meg. Ma úgy tűnik, mintha abban a hangban az összes létező zene benne lett volna.
Olyan tíz éves koromig Édesanyám sokszor énekelt mikor otthon valamilyen házimunkát végzett, aztán elhagyta a dalokat – nagyon szép hangja volt.
Valamiért a fúvós hangszereknél kötöttem ki mindig. Kisiskolás koromban egy Béres-féle alumínium furulyán fújtam az akkori rádiós slágereket, középiskola után fuvolán tanultam egy diósgyőri zeneiskolában, aztán egy koncerten hallottam az Egyszólam együttest. Ugyanúgy elállt a lélekzetem, mint amikor először jártam Széken és láttam a viseletben templomba igyekvő embereket. Fölkerestem Juhász Zoltánt, tőle kaptam először székelyföldi és gyimesi furulyás felvételeket. Mikor ezeket megtanultam, arra biztatott, hogy menjek népzenét gyűjteni, ami neki természetes volt már akkor, én meg el se tudtam képzelni, hogy találkozom majd olyan falusi emberekkel, akiknek az ősrégi magyar zene még mindennapos. Nagy élmény volt Bükkszéken, Gyimesben, Moldvában, a Mezőségen, Felcsíkban, Noszvajon és még jó néhány helyen emberek és dallamok után kutatni. Ez volt számomra a zeneiskola. A főiskolai tanulmányokat is föladtam egy évre, mert nem tudtam betelni a még létező népzenével. Könyvekből és hangfelvételekről sok-sok dallamot meg lehetett tanulni, de Szánthó Ferenc keservesét csak akkor tudtam eljátszani, miután személyesen tőle hallottam.
’93-ban megszólított Joób Árpád, hogy vállalnék-e népi furulya tanítást a Nyíregyházi Főiskola énekzene tanszékén. Tanítottam ott vagy 14 évig, közben jártam gyűjteni, tanultam könyvekből.
Sok nagyszerű zenésszel, sok műsorban és szép számú hanglemezen zenéltem, amiért hálás vagyok a sorsnak. Mindig érdekeltek az újdonságok – amik többnyire régiségek voltak. Leginkább akkor tudok nyugodtan élni és aludni ha valami újat tanulhatok. E téren a magyar embert bőséggel kényezteti gazdag hagyománya.
Honlap: