Díjazottak

MŰVÉSZETI IGAZGATÓ, BÖLCSÉSZ-KÖZGAZDÁSZ, ZENÉSZ, KIADÓ VEZETŐ, ZENEI RENDEZŐ ÉS PRODUCER
Itt dolgozik: Hangvető Zenei Terjesztő Társulás 


Martonvásáron nőttem fel, ahol a Beethoven Általános Iskola alapfokú zenei képzése abban az időben jelentős eredményeket tudhatott magáénak. A komolyzenei képzés, kórus éneklés mellett az egész országban példaértékű néptánc oktatás is folyt a zeneiskoai keretek között. A hat év zongoratanulás és zenei osztályosként kötelező néptánc órák alapozták meg azt, hogy a mai napig elkötelezett híve vagyok a jó zenéknek és különösképpen a magyar népzenének. Kamaszként fogtam először háromhúros brácsát és fiatal felnőttként pedig cimbalmot a kezembe. Igyekszem folyamatosan fejleszteni mindkét hangszeren a tudásomat, tapasztalataim szerint ezzel életem végéig tartó elfgolaltságot sikerült szereznem magamnak.

A mai napig legszívesebben népzenei gyűjtéseket hallgatok. Fiatalon a legmélyebb benyomást a következő muzsikusok játéka tette rám: Kalotaszegről Varga Ferenc "Csipás" prímás Bunyi József brácsással, székről Ádám István "Icsán" és két fia alkotta zenekar, Bonchidáról a Pusztai Sándor, Pusztai Endre, Kalló János, Berki Ferenc összeállítású banda, valamint nagysármásról a Varga Emanuel "Moni", Moldován Károly, Petru Gáspár zenekar. Pár évvel később ismertem meg a palatkai muzsikát és az ottani zenészeket. A magyarországi népzene a szatmári bandák játékán keresztül került a látókörömbe, egyik prímásunk édesapjának, Halmos István népzenekutatónak köszönhetően.

Nagy élményt jelentettek számomra a 80-as évekbeli erdélyi utak, személyes találkozásaim a zenei példaképekkel. Ezek során is megtapasztalhattam, hogy a régi zenészdinasztiák tagjaiból összeállt, sokat együtt muzsikáló, összeszokott bandák játéka örökérvényű zenei minőséget eredményezett.

Az élet rendje, hogy a társadalmi változások során folyamatosan szűnik meg az igény erre a fajta muzsikára. Azonban megőrzésre és továbbgondolásra egyaránt alkalmas a 20. közepére, második felére fejlődése végére érkezett népzenei, néptáncos kultúránk. Nem véletlen, hogy Magyarország kulturális örökségének szerves részévé vált az elmúlt pár évtized során, hiszen eszközeivel sokmindent elmondhatunk eleink életviteléről, gondolkodásmódjáról.

Zenekarunk tagjai a legfontosabb kérdésekben hasonlóan gondolkodnak a népzenéről. Talán az alapvető, de a tapasztalatokon is folyamatosan csiszolódott ízlésbeli azonosságoknak is köszönhető, hogy a mai napig megőriztük a mindannyiónk számára kedves bandák repertoárjának megtanulása utáni érdeklődésünket, vágyunkat.


Honlap: 

Az 1986-ban alakult Tükrös Zenekar tradicionális magyar népzenét játszik a vonószenekarok hagyományos felállásában, olykor cimbalommal kiegészülve.

1996 óta megjelenő lemezeinek sajátos vonása, hogy egy-egy tájegységre koncentrálnak. Kitüntetett helyen szerepelt köztük a 2000-ben megjelent Szatmári népzene az 1900-as évekből, mellyel elnyerték a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét. A mi Mezőségünk 2008-ban látott napvilágot, a legjobb mezőségi (magyarpalatkai, magyarszováti, széki, bonchidai, nagysajói, visai, kolozsi) cigánybandák előtt hajtva fejet. A Tükrös Zenekar tagjai számára ugyanis a Mezőség zenéje tette meghatározó élménnyé a népzenét, azzal szembesítve a muzsikusokat, hogy az ottani falusi bandák muzsikájának „szépsége, ereje és dinamizmusa a feldolgozás szándéka vagy a műfajok keverése nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani a hallgatóságnak.”
A zenekar ennek a hagyománynak a továbbadását tűzte ki céljául - és ezt valósította meg harmincéves pályafutása során. Legújabb albumuk a Maros és Küküllők vidékének legszebb dallamait gyűjtötte csokorba Erdők, vizek zenéje címmel. A CD egyrészt a helyi adatközlők és mesterek (többek közt Csiszár Aladár, Gáspár Béla és Rácz Albert) előtt tiszteleg, de a természetközeli életmód eltűnésének veszélyére is felhívja a figyelmet.