Díjazottak

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Horváth Katalin

1979. október 9-én érkezett meg a Föld nevűre, egyedüli gyermekként egy szegedi családba. Vonzódott a rajzhoz, a kézművességhez. 1994- 1998 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola. A gimnáziumi évek után Budapestre felkerülvén beiratkozott az Esély Alapítvány Kézműves Szakiskolájába, ahol kosárfonás mesterséget kitanulta. 1999-ben végzett, mint kosárfonó.Mióta az eszét tudja kétkezi munkával szeretné keresni a kenyerét ezért komoly elhatározás után, Szegedre visszaköltözve Nagy Marcsi segítségével egy kis műhelyben elindította vállalkozását.2000. októberétől tagja a „NAPSUGARAS” Dél-Tisza menti Népművészeti és Kulturális Egyesületnek.2000. decembere óta folyamatosan zsűriztet.2001-ben egy kis tanyára a természetbe vonulva, egyre több időt tölt a vesszőfonással.2003-2006 SZTE juhász Gyula Tanárképző Főiskola.2005-ben társával megalapítja a Zöld Fűz Fonodát.2002. és 2010. között munkái megjelennek Kapolcson a Művészetek Völgyében, Mesterségek Ünnepén, Kertészeti Kiállításokon.2008. őszén alapító tagja a GALAMBHÁZ Közhasznú Művészeti Egyesületnek.

2008. augusztus 20-án a Mesterségek Ünnepén átveszi az Év Ifjú Mestere címet.2009.augusztus 19-én megkapja a Népművészet Ifjú Mestere címet.2010.április-május Madarak kiállítás Bubutimár Évával a Skanzenben, majd a Sóstói Múzeumfaluban.Jelenleg Nógrád megyében a Zöld Fűz Fonoda felépítésén munkálkodik.

Saját világáról így vall:

Elmúlt három év tapasztalatából kiindulva egyre inkább azt látom, hogy a vásárokon való részvétel mennyire fontos ahhoz, hogy a fiatalság megismerje a régmúlt korok vesszőmunkáit illetve, hogy az idősebb korosztály boldogan nosztalgiázzon. Ami régen természetes volt, mint például egy garaboly az ma különlegességnek számít.

A múlttal ellentétben annyit változtattam a vesszőfonáson, hogy nem teszek különbséget durvább és finomabb munka között, mindent zöld, hajas vesszőből készítek és a finomabb kivitelre figyelve a különböző használati tárgyakat is hámozatlan vesszőből kötöm.

Az emberek egyre jobban vonzódnak a rusztikus, ősi, eredeti, egyszerű formákhoz és színekhez. A mára sterillé vált világban a hajas vessző úgymond kuriózumnak számít. Mivel nekem is ez tetszik, ezért próbálom a nagy közönségnek is ezeket a munkákat megmutatni, illetve igyekszek olyan kosarakat készíteni melyek már a nagy ipari termelésből kiszorultak. Hiszem, hogy kosaraim egyedisége és érdekessége a nemes egyszerűség útját követi és így mindig valamire alkalmatos „tárggyá” válik.

Munkáimban nagy részt vállal társam, aki egyben első tanítványom, vele együtt készülünk a népművészeti vásárokra.

Felfogásomban amellett, hogy visszanyúlok a múltba, igyekszek saját magamból is adni, ötvözöm az anyagokat, próbálok harmóniát teremteni. Fonott tárgyaimra a túlzott díszítettség nem jellemző, inkább igyekszek az ősi formákat és anyagokat ötvözni. Így alakult ki kertépítés közben a kovácsoltvas találkozása a tarisznyakosár hangulatával. A vas, a fém kifonásával egy új célt, egy új kihívást találtam, melyben tükröződik világképem. Mindemellett nyitott vagyok más országok technikáinak megismerése iránt.

Életem egyik céljának a különböző népek fonási hagyományainak keresését és hazám vesszőfonó kultúrájának terjesztését tartom. A tanításnak is nagy teret szeretnék adni, hiszen ezt a mesterséget tovább kell adni a felnövekvő ifjúságnak, és mint leendő pedagógus külön szeretnék segítséget adni a fogyatékossággal élő fiataloknak is, hogy az alkotás öröme mindenkié lehessen. A közös munkafolyamat növeli a közösségi szellemet, a fiatalok így közelebb kerülhetnek az idősebb korosztályhoz, hamarabb oldódnak föl a generációs különbségek.