Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1983

Leírás

„Biztonságos védőburokként vesz körbe a népzene. Zenében nőttem fel, azon szerencsések közé tartozom, akiknek életében a beszéd mellett anyanyelvként van jelen ez az árnyalt kifejezési forma. Hiszem, tapasztaltam, hogy az énekeknek -a kimondott szónak és a zenei hangnak- varázsereje van. Valaha nem volt kérdés, hogy énekléssel befolyásolni lehet az égiek akaratát, az időjárást, vagy az emberi kapcsolatokat. Belső vigasz, és üzenet, emberekhez és istenekhez szóló vágyak, kimondhatatlan valóságok hangja az ének.”

Juhász Réka 1983-ban született Budapesten. Kislány korától személyesen ismerhetett sok hagyományőrző mestert, és otthonosan mozog a táncházmozgalom világában, édesapja, Juhász Zoltán (népzenész, népzenekutató) révén. Az éneklés mellett gardonon is játszik. Elsősorban az foglalkoztatja, hogy a népdal és a hagyományos éneklés hogyan érvényesül a mai ember életében, hogyan teheti szebbé, teljesebbé azt. A színpadi produkciók mellett fontosnak tartja a közönségnek bevonását az éneklésbe, ezért csoportos foglalkozásokat vezet, valamint nyári táborokban tanít éneket. Rendszeresen jár népdalokat, népzenét gyűjteni a mai Magyarország területén és Erdélyben. 2009-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. Szólóénekesi útjának első gyümölcse az Igazak álma című lemeze.

Juhász Réka ruhák: 

juhasz reka 02a

juhasz reka 03a