Település:   
   
Megye: ,
Ország: ,
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1992

Leírás

Szakmai önéletrajz

Antal Imola vagyok, Szegeden születtem 1992. október 14-én. Másfél éves koromtól Csíkban élek, Csobotfalván (Csíkszereda része közigazgatásilag).
2011-ben leérettségiztem, majd a Nádudvari Népi Kézműves szakiskolában folytattam tanulmányaimat, vászonszövő szakon. 2015-re bizonyítványt szereztem vászonszövő és gyapjúszövő szakmákból, és a Népi Játszóházvezetői tanfolyamot is elvégeztem. Ekkor jónak láttam egyetemi diplomát is szerezni, és mindannak, amit tanultam, az elméleti részével is foglalkozni. Ezért beiratkoztam a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Néprajz szakára, ahol júliusban befejeztem az alapképzést.

Ez idő alatt sikerült pályázatokon kisebb-nagyobb sikereket elérni: a X. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat 2013., gyapjúszövés kategóriában, I. helyezést, vászonszövés kat.: csoportos I. helyezést; XX. Országos Szőttes Pályázaton, Hevesen 2014, vászonszövés ifjúsági kat., I. helyezést; Országos Textiles Konferencián 2014., Békéscsabán – közösségi I. helyezést csoportos kategóriában, XII.Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat 2017, vászonszövés csoportos kategóriában: kiemelt helyezést. 2015-16-os évben voltam a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa fiatal alkotóként. 2015-ben kaptam meg a Népművészet Ifjú Mestere díjat, majd 2018-ban a Junior Prima kitüntetésben részesültem.

Itt megköszönném mesteremnek, Galánfiné Schmidt Teréznek a szakmai (és több, mint szakmai) vezetést, aki most is segíti munkámat. A néprajzi tanulmányaim során igyekeztem a meglévő, gyakorlati tudásomat kapcsolni az újonnan tanultakhoz. Így szakdolgozatom témája is összekapcsolódik ezzel. A pusztinai hosszúkendőt választottam kutatási témául. Dr. Tötszegi Tekla Tanárnő, az Erdélyi Néprajzi Múzeum Aligazgatója vezette munkámat. Kolozsvári tanulmányaim alatt folyamatosan jártam a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz, kézműves műhelyükbe szövést oktatni a kollégium gyerekeinek, önkéntesen.
Ugyanitt alkalmanként vállaltam gyerekcsoportok kézműves foglalkoztatását. Egy fél évig tanultam Budapesten áthallgatással az ELTE néprajz szakán, Makovecz-program keretein belül. Ez hasznos volt, mert így volt lehetőségem több tárgyi néprajzos kurzust hallgatni, szakmámhoz kapcsolódóan.
Ez az időszak fejlődést jelentett kézműves foglalkozásvezetés terén is, mivel a Hagyományok Háza kézműves csapatának is segítettem több alkalommal, így sok új technikát és módszert láttam, melyet hasznosítani tudok munkásságom során. És az egyetemi évek alatt folyamatosan foglalkoztam szövéssel, úgy is, hogy kevesebb időm jutott rá. A kolozsvári évek hasznosak voltak olyan szempontból is, hogy ismeretséget szereztem. Így sikerült több helyen is kézműves csapatunkkal megjelenni több erdélyi helyszínen, fesztiválon. 2016-ban az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem egyike a folkruhabemutatón bemutatkozó alkotóknak. 10 öltözettel mutattam be a vászonszövés lehetőségeit, melyeket én szőttem és varrtam. Van köztük autentikus viselet, újragondolt viselet, alkalmi és hétköznapokra is felvehető ruha is.

Leginkább a tárgyalkotásban lelem örömemet, a régi technikákat egyéniségre, mai használhatóságra alakítva hozok létre új darabokat, leginkább öltözetdarabokat, viseleteket, hétköznapokban vagy ünnepnapokon viselhető együtteseket. Ötletet az alkotáshoz főleg az erdélyi magyar, román és moldvai csángó népművészet anyagából merítek.

(Munkáimról, tevékenységeimről a következő oldalon is tájékozódhatnak: https://www.facebook.com/imollvaszon/)

antal imola 02

antal imola 03a