Díjazottak
Bolya Dániel
-
Település:
Budapest
- Ország: Magyarország
- Díjazási év: 2010
- Műfajcsoport: Zenészek
- Műfaj: furulyás
- Születési év: 1979
Leírás
Nevem Bolya Dániel László. 1979-ben születtem Budapesten. Mind anyai, mind apai ágon vannak a rokonságban zenészek, ezen kívül szüleim kedvelték a népzenét. Népzenei tanulmányai- mat az Óbudai Népzene Iskolában kezdtem Balogh Sándor tanítványaként, akinek azóta is több zenei projektjében vehettem részt. Ott lettem tagja a Zurgó együttesnek, melynek célja a moldvai csángó népzene népszerűsítése volt. Később több népzenei formáció munkájában vettem részt, melynek eredményeként számos CD kiadvány fő és mellékszereplője lehettem. Egyike ezeknek a Kárpátia Folkműhely, mellyel főleg csángó és balkáni zenét dolgoztunk fel, de a repertoárban megtalálhatjuk más magyar dialektusok zenéjét is. 2002-ben a Magyar Rádió eMeRTon díjjal jutalmazta a zenekar munkáját. Később csatlakoztam a Csürrentő együtteshez amelyben munkánk során a moldvai csángó zene magyarországi igényeit elégítjük ki. Emellett foglalkozom balkáni népek, valamint a magyar nyelvterület ajaksípos népzenéjével (Kárpátia Folkműhely, T’Rakija zenekar, Somos zenekar). 2009 májusától a Heted7 zenekar tagjaként népzenei alapú versfeldolgozások is szerepelnek repertoáromban. A Debreceni Népi Együttes előadásain is rendszeresen közreműködöm kísérő zenészként (13 almafa, Tűzliliom). A Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene tanár szakán 2009-ben végeztem. 2010-ben elnyertem a megtisztelő „Népművészet Ifjú Mestere” állami elismerést. 2011-2013 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA népi fúvós szakát végeztem el. 2006 januárja óta tanítok különböző zeneiskolákban. Jelenleg a váci Bartók-Pikéthy Szakgimnázium és AMI tanára vagyok. Feleségemmel rendszeresen zenélek gyermekprogramokon, ahol alkalmam van megismertetni az óvódás és kisiskolás korosztályt a magyar népzenével. Népzenei kurzusokon felnőtt tanulóim is vannak, így teljesedik ki pedagógiai pályám az óvódás kortól a felnőtt korig. Emellett koncertjeimen együtteseimmel (HORBA!, Bacsó és bandája) különböző zenei hangszerelésekkel kísérletezzük ki a Kárpát-medence ajaksípos hangszerek zenekari megszólaltatását az autentikus hangzások alapján, mert úgy gondolom, a kamarazene mindennél fontosabb a népzeneoktatásban. Céljaim egyike ezen hangszercsalád legtágabb módon való köztudatba emelése és elterjesztése, melyről A pásztorfurulya népszerűsítése címen 2017-ben tarhattam előadást az „Intézmény és hagyomány – kihívások és megoldások a 21. századi népzeneoktatásban” című konferencián. A 2018-ban részese lehettem egy oktatási fejlesztést előirányzó EFOP pályázaton.
Tanulmányok:
2011-2013 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA népi fúvós szak
2005-2009 Nyíregyházi Főiskola, Ének-zene-, népzenetanári szak
2004 Victoria GEM, ékszerbecsüs
1997-2000 Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola, Ötvös, aranyműves
1993-1997 Kós Károly Gimnázium
1990 Óbudai Népzeneiskola
Munkahelyek:
2013- Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI
2013-2018 Preludium AMI, Bicske
2011-2013 Vujicsics Tihamér AMI, Zsámbék
2010-2013 Kiss Zenede AMI, Budapest
2007-2013 Vujicsics Tihamér AMI, Szentendre
2006-2011 Fréderic Chopin Zeneiskola, Gödöllő
2005-2006 Lajtha László AMI
2005-2006 Fáraó Ékszer
2003-2004 Manucraft Bt.
Publikácíók:
FolkMagazin XVII. évfolyam 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2010/6., 2010/7. szám – „A pásztorfurulya és tanítási lehetőségei” cikksorozat.
A pásztorfurulya népszerűsítése, („Intézmény és hagyomány – kihívások és megoldások a 21. századi népzeneoktatásban” konferencia, Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium, 2017)
Díjak:
Magyar Rádió eMeRTon díj 2002 (Kárpátia Folkműhely)
Népművészet Ifjú Mestere 2010
Honlap: