Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Társ:
Műfajcsoport:
Műfaj:

Leírás

Honlap:

Kis műhelyünk 1990-ben kezdett működni, régi tradíciók alapján, nagyapánk, Kondor József cipész és csizmadia mester útmutatásával, tanácsaival, folytatva az ő életmunkáját.
1990 és 1992 között a bátyám, Tanka Tamás egyéni vállalkozóként működtette a vállalkozást. Ebben a két évben főleg arra koncentrált, hogy kiderítse, mire van az embereknek igénye, hol van piaci rés. Majd 1992-1997-ig magam is részt vettem a munkában, tanulóként. Elkezdtük felállítani a saját palettánkat, ami elég széleskörű lett. Fő profilként először a néptáncos cipők, csizmák készítését kezdtük meg. Később igény mutatkozott a motoros, íjász, lovagló és western csizmák iránt is. A kialakult stílus és egyedi megjelenés sok év tervezgetés és próbálkozás után született meg. A klasszikus stílusnak vannak olyan ismérvei, amik csak az adott szakember kezei alatt születnek meg. Sajnos, mivel ez a mesterség erősen kihaló félben van, így az országon belül minden mester megismeri a saját és a többi mester munkáját is.

Miután végeztem mindkét iskolámmal, együtt dolgoztunk a bátyámmal. Én a mintakészítés, modelltervezés, felsőrészkészítés vonalát folytattam, mert tanuló éveim alatt tapasztaltam, hogy ezt a szakirányt kevesen választják. Pedig a munka ezen részének is megvan a maga varázsa. Ezen a területen lehet igazán szabadjára engedni a fantáziát. Azok az idős szakemberek, akiktől még sokat tanultam, és a bátyám készíttette velük a felsőrészt, sajnos már nincsenek közöttünk. Ők nem tudták például a keményszárú csizma felsőrészét a megfelelő gépek hiányában elkészíteni neki. Így azon voltam, hogy a munkáinkhoz nélkülözhetetlen gépeket (varrógép, bőrszél vékonyító gép, szabászgép stb…..) minél hamarabb beszerezzem, melyek nem csak megkönnyítik az egyes munkafázisokat, hanem a termelékenységet is növelték. Így tudtuk évről évre nagyobb kínálattal kielégíteni a megrendelőink igényét.

2012 óta egyedül irányítom a vállalkozást, bátyám is a mai napig besegít a tanácsaival, ötleteivel, munkájával. Árainkkal a versenyképességre törekszem, emiatt a külföldi és belföldi vásárlóink is elégedettek. Bár sajnos ez elég nehéz feladat, mivel az utóbbi években a legtöbb alapanyag, de leginkább a bőr, csak külföldről szerezhető be. Így a bőr sokkal több kereskedőn megy keresztül, mint mikor még voltak Magyarországon is bőrfeldolgozó üzemek. Hosszú évek óta nem csak az országból, de külföldről is egyre több a megkeresés, még a tengerentúlról is. Külföldön sem túl gyakori ez a mesterség, és a különböző országok, magyar hagyományőrző csoportjai nehezen tudnak megfelelő lábbelikhez jutni. Ezáltal már kis országunk határain túl is ismerik cégünket. A minőségfejlesztésben nálunk a tradicionális technológiákat kell megőrizni. A népi iparművész feladata a hagyományokat tisztelve a mai kornak megfelelő modelleket készíteni. Az egyedi tervezésű modellek folyamatosan bővülnek és megújulnak a most gyártott legjobb minőségű bőrökből. Az alapanyagok széles skálán mozognak a klasszikus borjú és marhabőröktől a kuriózumnak számító hüllő bőrökig. A minőség megőrzését bizonyítja, hogy az új megrendelőkön kívül mostanra már kialakult egy elég szép számú törzsvásárlói kör, akik hosszú évek óta visszatérő vevőkké váltak. Már több mint 10 éve állandó résztvevői vagyunk a Budapest Sportarénában minden tavasszal megrendezésre kerülő Táncház Találkozón. Nagyon sok visszatérő vásárlónk lett itt is az évek során, akik már célirányosan keresik a standunkat.