Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Társ:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1967

Leírás

Tanka Tamásnak hívnak. 1967. október 2-án születtem Tapolcán. Édesanyám: Kondor Zsuzsanna, aki kiskoromtól fogva egyedül nevelt testvéremmel, Bárány Szilveszterrel, akivel együtt pályázunk a Népművészet Ifjú Mestere címre. Általános iskolámat Tapolcán, ének-zene szakon végeztem, ami a művészetek iránti érdeklődésemet alapozta meg. A bőr és a természetes anyagok iránti szeretetem miatt, középiskolai tanulmányaimat Budapesten folytattam, az 52. számú Simon Ferenc Cipő- és Bőripari Szakközépiskolában /1047 Budapest, Baross utca 39./ Ebben az intézményben az érettségin kívül a cipőipar két fő szakmáját, a cipészt és a felsőrészkészítő szakmát tanultam ki. Az iskola fakultációján, ami a 4. osztályban indult, elsajátítottam a cipőtervezést is. Tanulmányaim befejezése után rövid ideig a pápai Szakmunkásképzőben tanítottam cipőipari technológiát. Emellett a város Cipőipari Szövetkezetében voltam művezető helyettes. Szakmai fejlődésem érdekében jelentkeztem az elit cipőipari szövetkezet finanszírozásában induló tanfolyamra. Itt kitanultam a méretes cipész szakmát, ami a láb utáni méretvételt és a méret utáni kaptafakészítést foglalta magában. Ebben a szakágban dolgoztam 2,5 évig. Ezután kerültem be a híres magyar rendező és producer Jászi Dezső által indított Rivalda KFT-be. Ennek e cégnek a fő profilja volt az akkori táncművészethez elkészíteni a megfelelő lábbelit. Ebbe beletartoznak a néptánc csizmák, karaktercipők, balettcipők és menyecskecsizmák. A cégnél rövid időn belül vezető beosztásba kerültem. Az itt megszerzett népi iparművészet iránti szeretetem hatására, nagyapám Kondor József segítségével önálló vállalkozásba kezdtem 1990-ben. Nagyapám egyébként országszerte elismert szakember volt. Gyermekkorunkban főleg a nyári szünetek nagy részét a műhelyében töltöttük. A szakma szeretete ott kezdődött el. Csodáltuk a szakma iránti odaadását, szorgalmát. Figyeltük, hogyan készíti el a kiterített bőrből a kész portékát. Annak ellenére, hogy még gyerekek voltunk, megtanította nekünk azt, melyik szerszám mire való. A szabásnál kiesett bőrdarabokból apró ajándéktárgyakat készítettünk. Minden kérdésünkre, ami az ő szakmájára vonatkozott, örömmel válaszolt. Hajnaltól késő estig dolgozott. Megrendelésre, méretre készítette el a hagyományokhoz hűen az ünnepre használt városi és falusi világban használt csizmákat és cipőket. Késztermékeivel járta az ország híres kirakodó vásárait nagyanyámmal együtt, aki nagy segítségére volt. Gyakran elvittek magukkal, hogy ismerjük meg a különböző tájegységek népeit, szokásait. Többek között az Ő szaktudásának és emberekkel való bánásmódjának köszönhetem, amit eddig elértem.

Honlap: 

Kis műhelyünk 1990-ben kezdett működni, régi tradíciók alapján, nagyapánk, Kondor József cipész és csizmadia mester útmutatásával, tanácsaival, folytatva az ő életmunkáját.
1990 és 1992 között a bátyám, Tanka Tamás egyéni vállalkozóként működtette a vállalkozást. Ebben a két évben főleg arra koncentrált, hogy kiderítse, mire van az embereknek igénye, hol van piaci rés. Majd 1992-1997-ig magam is részt vettem a munkában, tanulóként. Elkezdtük felállítani a saját palettánkat, ami elég széleskörű lett. Fő profilként először a néptáncos cipők, csizmák készítését kezdtük meg. Később igény mutatkozott a motoros, íjász, lovagló és western csizmák iránt is. A kialakult stílus és egyedi megjelenés sok év tervezgetés és próbálkozás után született meg. A klasszikus stílusnak vannak olyan ismérvei, amik csak az adott szakember kezei alatt születnek meg. Sajnos, mivel ez a mesterség erősen kihaló félben van, így az országon belül minden mester megismeri a saját és a többi mester munkáját is.