Együttesek

Ökrös Csaba zenekara (később Újstílus)

A táncházak megalakulásának 40. évfordulóját követő két-három évben számos zenekar történetét idéztük fel. Nem került még sor az Újstílus zenekarra, aminek megalakulása három és fél évtizeddel ezelőtt 1980-ra tehető.

Az Újsítlus alapítása két tag közös katonaságának köszönhető. Az egri főiskola ének szakára felvételt nyert két muzsikus, az akkor már ismert népzenész Ökrös Csaba hegedűs és Pénzes Géza bőgős, ugyanis együtt töltötte a katonaság kötelező idejét. Idejük szabadon maradó részét már itt is a népzenével töltötték. Leszerelésük után csatlakozott hozzájuk Fekete Antal ’Puma’, aki ekkor még többnyire táncosként lépett színpadra. Az akkori idők egyik legfontosabb népzenei mentora, Csoóri Sándor szerint minden együttesbe kellett egy dudás: Adorján Istvánt ajánlotta, amivel tehát – az akkori igények szerint – formálisan is teljessé vált a zenekar. Még sokáig Ökrös Csaba és barátaiként jártak muzsikálni, amíg az első amerikai turné kapcsán lemezfelkérést nem kaptak.

1983-ban egy teljes album rögzítése teljesen irreális volt az állami lemezkiadónál, így ez sokkal nagyobb dolog volt annál, mint ma gondolnánk. Ökrös Csaba nem szerette volna, ha kizárólag az ő neve szerepel a lemezborítón – ezért zenekari nevet kerestek. A választás során a végső lökést az a Fekete Antal ’Puma’ által, 1976-ban, Kalotaszegen felvett Varga Csipás István játékából összeállított szám adta, amelyben többnyire új stílusú csárdások dallamai szerepeltek. Addig a táncházmozgalom zenészei a népzenetudósok javaslatai nyomán igyekeztek a régebbinek, és így értékesebbnek tartott dallamokból válogatni. Ez imént említett összeállítás azzal a paradigmával is szakítani akart, hogy csak egy régi rétegű dallam lehet szép. Az elnevezés tehát egyenrangú válogatási szemponttá kívánta tenni dalok korát esztétikai értékükkel. Végül is ezért az Újstílus név mellett döntöttek, a lemez címe pedig Magyar táncház-zene lett, ami szintén tudatos meghatározást sejtet.

Személyek azonos együttesből

4

Kép Adorján István

Adorján István

Település: Csobánka
Együttes: Ökrös Csaba zenekara (később Újstílus)
Műfaj: dudás, furulyás, kontrás, tekerős
Díjazási év: 1982
Kép Fekete Antal

Fekete Antal

Település: Budapest, Gyomaendrőd, Gyula
Együttes: Ökrös Csaba zenekara (később Újstílus)
Műfaj: gardonos, kontrás
Díjazási év: 1982
Kép Ökrös Csaba (†)

Ökrös Csaba (†)

Település: Budapest
Együttes: Ökrös Csaba zenekara (később Újstílus)
Műfaj: hegedűs
Díjazási év: 1982
Kép Pénzes Géza

Pénzes Géza

Település: Budapest, Miskolc
Együttes: Ökrös Csaba zenekara (később Újstílus)
Műfaj: bőgős, kobzos
Díjazási év: 1982